Index Vakbarát Hírportál

Karikó Katalin az SZTE-nek adományozza a Nobel-díjával járó több mint félmillió dollárt

2024. április 16., kedd 13:50

Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagja keddi előadásán bejelentette, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek adományozza a Nobel-díjával járó több mint félmillió dollárt.

Karikó Katalin a Nobel-díja másolatát a Szegedi Tudományegyetemnek adományozza, valamint egykori alma matere kapja az elismeréssel járó több mint félmillió dollárt is – írja a Csongrád-Csanád vármegyei hírportál.

Mint mondta, azért döntött így, mert rengetegen dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán, valamint a kutatásokon is, és szeretné megosztani a jövő generációjával a díjat és az összeget.

A Nobel-díj másolatát azon a Karikó Katalin életútját és munkásságát bemutató új, állandó kiállításon helyezték el, amely a Szegedi Tudományegyetem tanulmányi és információs központjában nyílt.

Karikó Katalin és Drew Weissman biokémiai felfedezéseikért megosztva kapták a 2023-as orvosi-élettani Nobel-díjat, kutatásukkal lehetővé tették egy hatékony mRNS-alapú vakcina kifejlesztését a Covid–19 ellen. Karikó Katalint 2022-ben választotta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tiszteleti tagjává.

Karikó Katalin székfoglaló előadását a Magyar Tudományos Akadémián április 9-én tartotta. A biokémikus, kutatóbiológus vetített prezentációval kísért előadásában felidézte a hírvivő RNS, az mRNS-kutatás legfontosabb mérföldköveit az mRNS 1961-es felfedezésétől napjainkig, és megemlékezett a kutatásokban nagy szerepet játszó tudósokról is.

Rovatok