Utolsó állomásához érkezett a budapesti gyógyfürdőket bemutató riportsorozatunk. Fókuszban a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, némi társadalomkritika és a forró, homályos párában is láthatóan megnyilvánuló kamaszos erotika.
„A magáé az egyes számú kabin, itt lesz rögtön balra, pont most takarítottuk ki” – mondta a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, hétköznapi nevén Szecska személyzetének bájos, ahogyan később kiderült, az eltévelyedett, szabályokat áthágó turistákkal szemben következetes szigorral fellépő dolgozója. „Minden rendben?” – kérdezte később enyhe aggodalommal, amikor harmadik alkalommal ellenőriztük le, hogy rendesen bezártuk-e az öltözőkabinunk ajtaját. „Semmi gond, csak a kényszerek” – feleltük.
És igen, egyébként pedig minden a legnagyobb rendben, hiszen a gyógyfürdőkről szóló riportsorozatunk utolsó állomásához, a magyar fürdőkultúra szentélyéhez, de nem csak egyszerű templomához, hanem egyedülálló bazilikájához érkeztünk. A nemzeti kincshez, amely már külső megjelenésével mély áhítatra készteti látogatóit. Be kell valljuk, hogy a vizitnek hatalmas elvárásokkal, izgatottan vágtunk neki, és az unalomig ismételt közhelyes belátással: egyszer minden véget ér.
A riportsorozat korábbi részei alapján már világossá válhatott olvasóink számára, hogyha gyógyfürdőkről van szó – érthető okokból –, vesszőparipánkká lett a tisztaság, a higiénia és a rendeltetésszerű működés kérdésköre. A Szecska elhanyagolható, igazából nüansznyi tisztasági problémáitól eltekintve a többiekhez képest kiemelkedően teljesít ezeken a területeken. A takarítás kifejezetten jól szervezett, és olyan egyébként nem elhanyagolható apróságoknak is kiemelt figyelmet szentelnek, mint a kukák rendszeres ürítése, a felmosás, vagy a növények gondozása. A higiénia kérdésével összefüggő érdekesség, hogy a Life Magazin 2010-ben „a világ tíz legfertőzőbb helyszíne” közé választotta a Széchenyi fürdőt. A döntést hatalmas felháborodás övezte a külföldi látogatók és az üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) részéről is. A BGYH egyrészt megalapozatlannak, másrészt felháborítónak tartotta a történteket, pert fontolgatott és hitelrontás miatt kártérítést akart a magazintól.
Minden jó, ha a vége jó alapon, az újság végül kivette a Szecskát ebből a marketingszempontból valóban terhes összeállításból. Egy problémát viszont meg kell említenünk. Előre szólunk, nem vagyunk penészszakértők, de azért jó lenne tudni, hogy a termálrészleg egyik legforgalmasabb területének mennyezetén látott különböző méretű és színű penészkolóniákkal szemben miért nem veszik fel a harcot? A végső győzelem kilátástalansága vagy a jelenség ártalmatlansága miatt? Esetleg úgy van vele az intézmény vezetője, hogy a színkavalkád feldobja a mára konzervatívnak, a kritikus hangok szerint avíttnak ható belső tereket? A szolgáltatások túlnyomó többsége egyébként rendeltetésszerűen működik, a személyzet pedig segítőkész. Két medence lejárata félig le volt zárva, de ettől függetlenül a vendégek használták őket, homály fedi, hogy miért szalagozták le a sértetlennek látszó részeket.
Biztos, hogy meg fog lepődni, aki a nyitástól számított első pár órában érkezik a fürdőbe, mert szinte teljes magányban fedezheti fel a csendes termek labirintusát, találhatja meg a számára legkényelmesebb és egyben legmegfelelőbb hőmérsékletű gyógymedencét. Ez idő tájt még az évek során kultikussá lett kültéri termálban és az élménymedencében sem fordul mennyeiből pokolivá a helyzet. A látogató számára ezek a korai órák hozhatják el a béke, a gyógyulás, a bőség érzetének perceit, hogy aztán váratlanul hideglelésbe, tömegiszonyba és gyomorszorító rémálomba forduljon a korai, gondtalan öröm.
A 38 Celsius-fokos medencében ázva lassan elfogynak a felesleges, sokszor csak a stresszhormonok szintjét növelő, az elmélyült pihenést csak akadályozni képes gondolatok. Különös, mondhatni meditatív állapot lép fel, amiben a külvilág és a pár pihenésre vágyó csendes ember jelenléte csak a tudat terének perifériáján, korlátozottan jelenik meg, adottságként, amire nem érdemes kitüntetett figyelmet fordítani. Ez az állapot egy alapvetően turisták tömegei által látogatott intézményben több mint veszélyforrás, életveszélyes, mert védtelenné, figyelmetlenné és felkészületlenné válhatunk.
Bimm, észre sem veszed, hogy a szentélyből bevásárlóközpont lett, bamm, pár pillanat múlva egy kislány teljes erőbedobással ugrik – egy érezhetően begyakorolt, laza mozdulattal – fejest az egyre forróbb medencébe. A testedtől csupán egy-két centire. Mire a becsapódás váratlansága miatti ijedtségtől félreverő szíved újra nyugalomra lel, már hárman átkaroltak és rád tapostak, csak arra marad időd, hogy még picit zaklatottan, de a vereség biztos tudatával elfogadd, hogy az akrobatikus képességekkel megáldott gyermek taknyával forradalmasítja a víz gyógyhatását.
A Gellérthez hasonlóan újra kamerák kereszttüzébe kerültünk. Vannak, akik már visszafordíthatatlan szimbiózisban élnek az okostelefonjukkal, ha két másodpercig nem tarthatják kezükben a készüléket, akkor rögtön elvonási tüneteket produkálnak, legyen bármilyen szép, ikonikus és feledhetetlen a környezetük. A taknyával dolgozó lány szülei megmagyarázhatatlan módon elégedettek voltak gyermekük ifjú zseniket idéző teljesítményével, a tömeget pedig nem különösebben érdekli, van-e elegendő hely egy-egy részlegen, hogy te is létezel, hiszen mindent most és azonnal akar. Nem ismer irgalmat, a türelmet még kevésbé. A korábban elapadni látszó gondolatok helyére képzetek sokasága lépett. Témáink címszavakban: nevelés, a tömegpszichózis, fürdőkultúra, fejlődés, technika, turizmus, globalizáció. Ezekben a pillanatokban úgy tűnt, hogy számunkra véget ért az egész napra tervezett felhőtlen pihenés és tapasztalatszerzés. Nem a tömeg puszta léte, hanem a csődület viselkedése miatt.
De egyvalamivel nem számoltunk. A sokaság renyheségével, vagyis azzal, hogy a legjobb medencéket félreeső voltuk miatt egyszerűen nem látja, veszi észre a közönség. Pár kifinomult ízléssel bíró turista kivételével teljesen üresen álltak. Így szűnt meg az állandósultnak hitt lidércnyomás, jött el újra a mi időnk.
Eddig látványosan nem beszéltünk arról (bár nem is merült fel igazán, főleg nem ekkora hangsúllyal, mint a Szecskában), hogy a fürdőzésnek van egy érzéki aspektusa. Riportsorozatunk utolsó állomásához érve erről is ejtenünk kell pár szót, hiszen tagadhatatlan, hogy a fürdőkben, ha nem is meztelenül, de nyilvánvalóan hiányos, lenge öltözetben járnak, kelnek az emberek. A többség szemérmes higgadtsággal veszi tudomásul ezt a finom szenzualitással együtt járó szituációt, kivédve nem is oly rejtett buktatóit. Magyarul, nem tesz obszcén megjegyzéseket és nem bámulja úgy a másikat, mintha cirkuszi látványosság volna. Az egyébként ilyen egyszerű és a fürdőkultúra szerves részéhez tartozó képet egy számunkra új, őszintén szólva először a Szecskában tapasztalt jelenség árnyalja:
az ifjú szerelmespárok csoportos pettingje.
Olykor még azt is nehéz volt eldöntenünk, hogy esetükben még előjátékról vagy már konkrétan szexről kell beszéljünk. Ilyen esetekben nehéz szemérmes higgadtsággal szemlélni az eseményeket, mi most inkább más fürdőzők reakciójából próbáljuk kiolvasni a természetes reakciót. Az eredmény kettős: mély döbbenet és kéjes kíváncsiság. Mindenki dönthet belátása szerint.
Ha azt mondjuk, hogy a jelenség érthetetlen, felháborító és káros, akkor prűdnek tűnünk, ezt elkerülnénk. Ha azt, hogy tavasszal vagy szarvasbőgés idején mindez természetes, akkor őrültek. Egy biztos, a szerelem egy feltartóztathatatlan gyógyvízhullámhoz hasonlatos.
Az emberi butaságból származó kellemetlenségektől eltekintve nagyon jól éreztük magunkat a Széchenyi-fürdőben. Mindenkinek ajánlott legalább egyszer, kivéve azoknak, akik elkötelezett fürdőzőként turistamentes övezetben szeretnék magukat a gőzök és a habok közé vetni.
Ha a Dandárnak 10-es skálán 4, a Gellértnek 8, a Paskálnak 7, a Rudasnak 8, a Lukácsnak 6, a Pesterzsébeti fürdőnek 8, a Csillaghegyi Forrásfürdőnek pedig 7 pont járt, akkor a Széchenyinek is jár a 8-as értékelés. Az élen holtverseny alakult ki. A pontozás végeredményét pedig hamarosan a tapasztalatainkat, a riportsorozatot lezáró, összegző cikkben tesszük közzé.
A budapesti gyógyfürdőkről szóló riportsorozatunk korábbi részeit itt olvashatják:
A Dandár fürdőről szóló riportunkat ide kattintva olvashatja el.
A Szent Gellért Gyógyfürdőről szóló cikkünktől már csak egy gombnyomás választja el.
A Paskál fürdőről szóló riportunkat ide kattintva olvashatja el.
A Rudasról pedig ebben a cikkben írtunk.
A Lukács fürdőt is meglátogattuk.
A Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógyfürdő és Strandfürdővel pedig ebben a cikkben foglalkoztunk.
A Csillaghegyi fürdő sem maradhatott ki, az erről szóló írást ide kattintva olvashatja el.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)