Index Vakbarát Hírportál

Az átlagosnál jóval hűvösebb idővel zárul a hét

2024. április 19., péntek 06:55

A hét utolsó munkanapján kezdetben sok napsütésre számíthatunk, de a keleti tájakon elszórtan záporok előfordulhatnak. Napközben keleten, délkeleten és délen várható a legtöbb napsütés, máshol gyakrabban megnövekedhet a felhőzet, és helyenként záporok, néhol zivatarok is kialakulhatnak.

Pénteken napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet – írja a HungaroMet.

A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. 

A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Zivatar miatt Győr-Moson-Sopron vármegyére adtak ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Az Időkép orvosmeteorológiai jelentése szerint időjárási front nem lesz felettünk, de a hidegfrontra érzékenyek körében különféle tünetek jelentkezhetnek.

A hideg reggelen ismét felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak, melyek napközben is előfordulhatnak az átlagosnál hidegebb idő miatt. Emellett fejfájás, görcsös panaszok, vérnyomásproblémák és keringési panaszok is jelentkezhetnek.

A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, a szél ingerlékenységet, nyugtalanságot kiválthat. Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a réteges öltözet.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok