Index Vakbarát Hírportál

Sulyok Tamás: Büszkének kell lennünk, hogy Magyarországon még van akarat

2024. április 21., vasárnap 14:53

Európa felújított templomává válhatunk, ahova erőt meríteni jönnek az emberek – mondta a köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén.

A köztársasági elnök szerint közösségeink megújítására van szükség. „Újra egymáshoz kell épülnünk, minden akadályt, félelmet, bizonytalanságot, bizalmatlanságot félretéve, habár ez nem könnyű a hűtlenség korszakában, amelyben elveszítjük a kapcsolódás kegyelmi ajándékát.”

Sulyok Tamás ezt követően a szombathelyi püspöki palotában azt mondta, az atomizáció és a töredékesség világában, amelyben a család lebontásának, a közösségek erodálásának, a magány elhatalmasodásának, az erkölcsi értékek elhagyásának vagyunk tanúi, szomjazzuk a megtartó közösségeket.

Sulyok Tamás: Büszkének kell lennünk

Az államfő szerint az emberek ebben a „sivárságban vágynak a spirituális többletre, az Isten közelségére”, mert a hitet és a szeretetet is közösségben lehet megélni. Majd Sulyok Tamás úgy vélekedett, meg kell találni annak lehetőségét, hogyan lehetünk „élő kövek, összekötő habarcsok”, hogyan tudunk újra közösségbe szerveződni, egymást szolgálni és sugározni az örömhírt.

Sulyok Tamás hozzátette, hogy meg kell becsülni az alulról jövő szerveződéseket, az együtt gondolkodásra és cselekvésre ösztönző autonóm kezdeményezéseket, támogatni kell új közösségek létrejöttét. „A felújított templom nemcsak őseink hagyatéka, hanem annak is megnyilvánulása, hogy a magyarság megbecsüli, megőrzi és ápolja, amit örökül kapott, a magyar társadalom összefogásának eredménye.” Kijelentette:

büszkék lehetünk arra, hogy Magyarországon még van akarat, szándék és kellő forrás, hogy a templomok megújuljanak.

A templomot méltatva pedig leszögezte, hogy ékessége Magyarországnak és az egész Kárpát-medencének, amely az ezeréves magyar kereszténység lenyomatát őrzi, ezért megőrzendő és bemutatandó.

Majd V. Németh Zsolt, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője azt mondta, a keresztény elveket valló kormányzat arra törekszik, hogy annak szentelje figyelmét, anyagi erőforrásait, amit értékrendje alapján jónak lát, hasznosnak vél, és Istennek is tetsző. Megköszönte a kormánynak, hogy a templomok felújítására is programot hirdetett, és az ennek keretében megújuló 3700 templom közé a jákit is beemelte.

A mise végén elhelyezték a templom kriptájában az alapító, Jáki Nagy Márton földi maradványait. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága pedig ICOMOS-díjjal tüntette ki a jáki Szent György-templomot a volt bencés apátsági templom helyreállításáért. A jáki Szent György-templom helyreállítása 2018-ban kezdődött, több mint 2 milliárd forint kormányzati támogatásból valósult meg – összegezte az MTI.

Rovatok