Index Vakbarát Hírportál

Új törvényekkel egyszerűsíthetik a vendégmunkások bevándorlását Magyarországra

2024. április 22., hétfő 07:59

A parlament honlapjára került fel több olyan szakbizottsági törvénymódosító javaslat, amelyben a Paks II. bővítésénél, valamint a Budapest–Belgrád vasútvonal építésének „megvalósításával kapcsolatban felvetődött speciális munkaerőigényre” hivatkozva tennék lehetővé a vendégmunkások soron kívül érkezését.

A javaslatokat az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága nyújtotta be a parlamentnek a munkavédelmi törvény jelenleg zajló módosításával kapcsolatban. A bizottság számos apróbb pontosítást javasolt a törvényben, ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy a Paksi Atomerőmű bővítésének, valamint a Budapest–Belgrád vasútvonal felújításának „megvalósításával kapcsolatban felvetődött speciális munkaerőigény mielőbbi biztosíthatósága érdekében” több kiegészítést is kezdeményeztek. 

A javaslatok értelmében mindkét projekttel kapcsolatban egyszerűsítenék azt, hogy a beruházásokon dolgozó, harmadik országból érkező vendégmunkások munkavállalási célú tartózkodási engedélyt kapjanak Magyarországon,

amit akár öt évre is megkaphatnak, és nemcsak ők, hanem akár a családtagjaik is.

A törvénymódosító javaslatot észrevevő Népszava szerint más esetben ugyanez az engedély három évre szólna. Azt, hogy mely országokból érkezhetnek munkavállalók, nem fektették le a javaslatban, de a beruházások háttere alapján Paks esetében leginkább orosz, a vasútvonalnál pedig főként kínai munkavállalókra lehet számítani.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár néhány napja egy interjúban azt ígérte, hogy a vendégmunkások nem szorítják ki a magyarokat a munkahelyekről, és részletesen beszélt arról is, hogy mennyien vannak most Magyarországon. Ez utóbbival kapcsolatban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) is részletes adatokat publikált az előző héten. 

Rovatok