Reagáltak a futárok egy ma megjelent, róluk szóló újságcikkre. Ebből az derül ki, hogy egyre több a panasz a Wolt ételfutár-szolgálat jellemzően ázsiai, semmilyen nyelven nem beszélő munkavállalóira. A cég a Világgazdaságnak cáfolni próbálta a felsorakoztatott kifogásokat, vádakat, de az Index munkatársának tapasztalata ellentétben áll a Wolt képviselőjének szavaival.
Az Index a Világgazdaságra hivatkozva foglalkozott a Wolt nevű ételfutár-szolgálat gyakorlatával, miszerint jellemzően magyarul nem tudó, sőt anyanyelvükön kívül semmilyen idegen nyelvet nem beszélő munkatársakat foglalkoztatnak, akikkel lehetetlen a kommunikáció.
Persze azt nem tagadták, hogy foglalkoztatnak külföldieket, de nyomatékosan hangsúlyozták: „Folyamatosan monitorozzuk a vásárlóink visszajelzéseit is, és ha valakire nagyobb számban érkezik panasz, megtesszük a megfelelő lépéseket – először elbeszélgetés formájában, ám bizonyos esetekben ez a szerződés felbontásával is járhat.”
A Wolt képviselőjének állításával szemben olyan információk birtokába jutottunk, miszerint igen sok a vendégmunkás:
A szerkesztőségünkbe érkezett olvasói levél tartalma finoman fogalmazva sem vág egybe a Wolt képviselőjének állításával:
„Tisztelt szerkesztőség! Elolvastam a Wolttal kapcsolatos legújabb cikküket. Őszintén megmondva még olvasni is rossz volt. Három évig voltam futár egy vidéki nagyvárosban. Az első szótól az utolsóig ellentétben állnak az általam tapasztaltak az olvasottakkal.”
A levélíró azt fejtegeti, hogy két éve jelentek meg a külföldi „kollégák” (az idézőjel levelezőnktől származik), akiknek a száma hónapról hónapra növekszik. Ők más struktúrában dolgoznak és más bérezésért, és mivel nyilván kevesebbet keresnek, ez jobban megéri a Woltnak. Az említett „kollégák nemhogy magyarul nem beszélnek, de jellemzően angolul sem, és a rendelést a telefonjuk felmutatásával közlik az étterem dolgozójánál.
Mind a munka, mind a higiénia szempontjából erősen igénytelenek, az éttermi várakozásnál nem állunk melléjük, mert nem túl kellemes illatúak, illetve a rendelésekkel is úgy bánnak, ahogy például jómagam soha. Érezhetően megnőttek az érintkezésmentes átvételek, ami azt jelenti, hogy egyszerűen leteszik az ételt az ajtó elé. Még a Covid idején sem volt ennyi érintkezésmentes átvétel, mint manapság!”
Levélírónk a jellemzően pakisztáni és vietnámi futárokat csak „papucsosoknak” hívja.
Összességében a külföldieknek legalább 90 százaléka úgynevezett vendégmunkás, még ha papíron nem is így szerepelnek. Flottacégek alakulnak, amelyek csoportosan alkalmazzák ezeket a külföldi kollégákat a magyarokétól eltérő szerződési feltételekkel, vagyis fele bérért, majd a flottacéget bebuktatják és újat alapítanak, így kerülve el a járulékfizetést.
„Mindemellett a hab a tortán a mi fizetésünk csökkenése, ugyanazért a munkáért ma 30-40 százalékkal kevesebb pénzt kapunk, mint egy éve, miközben volt egy jókora infláció. Összegezve: nagyon rövid időn belül kizárólag semmilyen nyelven nem beszélő – mármint az anyanyelvükön kívül – vendégmunkás futárok lesznek, mert mi, akik korábban napi 10-12 órát dolgoztunk, már nem tudunk megélni az egyre csökkenő fizetésünkből, miközben a vendégmunkások bármilyen alacsony bérért is hajlandók dolgozni” – fogalmazott levélírónk, hozzátéve, hogy az új vezetőség teljes mértékben a profitra van kihegyezve, és mivel a vendégmunkások bármennyi pénzért kaphatók a feladatra, a végletekig csökkenthetik a béreket.
Az aláírás pedig: „Üdvözlettel egy Wolt-futár”
Az elgondolkodtató levelet olvasva mi magunk is meglátogattunk egy belvárosi gyorséttermet, amelynek üzletvezetője szinte kérés nélkül zúdította ránk a panaszáradatot:
Fél éve tele van mindennap az étterem ázsiai futárokkal, félpercenként jönnek be hozzánk budira, viszik el kérdezés nélkül tőlünk a limonádét a kulacsukban (amiért a vendégek fizetnek – a szerk.), és körülbelül harmincan ott parkolnak az étterem előtt a bicajukkal. De nem ám azok, akik tőlünk visznek el ételt a kuncsaftoknak, hanem csak ott ácsorogtak és igénybe vették az infrastruktúránkat. Ötvenszer odamentem hozzájuk, egyik sem érti, amit mondok, sem angolul, sem magyarul nem beszélnek… Legalább hússzor szóltam már a Woltnak is, beszéltem a kapcsolattartóval is, de k…vára nem intézkednek semmit…
Kíváncsiságból ott maradtunk a pultnál körülbelül háromnegyed órán át. Sorban érkeztek az ételfutárok, egy-két magyar is, akivel nem okozott gondot szót érteni, de kilencven százalékban dél-ázsiaiak és vietnámiak jöttek.
Jómagam két vietnámival is próbáltam szót érteni, de sem magyarul, sem angolul nem értettek egy kukkot sem. A rendelésüket úgy adták le, ahogy a levélírónk is jelezte:
Le is fényképeztem egyiküket, aki maszkot viselt, amint rendezgette a szerelését.
A teljes igazsághoz tartozik, hogy amikor ott voltam, nem lopták a limonádét és nem szállták meg a mosdót, de túl kicsi volt a minta ahhoz, hogy statisztikailag értékelhető legyen.
(Borítókép: Gáll András / Index)