Minapi cikkünkkel, amely a Világgazdaság írásának felhasználásával érzékeltette a honi ételfutárpiacon uralkodó áldatlan állapotokat, valóságos levélcunami indítottunk el. Tömegével érkeznek a levelek szerkesztőségünkbe, túlnyomórészt a semmilyen idegen nyelven nem beszélő, jobbára vietnámi futárok botrányos közlekedési moráljáról, az állásközvetítő cégek finoman fogalmazva kétes tisztaságú gyakorlatáról, de arról is, hogy olykor a magyar munkavállalók is megérik a pénzüket.
Az Index keddi, majd szerdai cikke étterem-tulajdonosok, magyar ételfutárok leveleinek áradatát indította el. Panaszkodnak az ázsiai vendégmunkások tevékenysége által végzetesen lenyomott bérekre, a gyatra közlekedési morálra, a nyelvtudás teljes hiányára. Ugyanakkor olyan levelet is kaptunk, amelynek feladója azt taglalta, hogy a vietnámi, pakisztáni vendégbiciklisták tisztelettudóbbak, higiénikusabbak a magyaroknál.
Kezdjük egy igen alapos, a problémát több oldalról is megvilágító levéllel.
„Vidéki megyeszékhelyen vagyok futár egy éve. Tudtommal az úgynevezett vendégmunkások flottacégeken vagy iskolaszövetkezeteken (Meló-Diák stb.) keresztül dolgoznak, így nincsenek közvetlen kapcsolatban a Wolttal. Mivel városunkban egyetem is működik, ezért nemcsak pakisztáni és vietnámi, de orosz és kirgiz futárral is találkoztam már. A vendégmunkások száma érezhetően ősztől, az iskolaév beindulásától kezd növekedni. Meg kell mondanom, az előző levélíró tapasztalataival szemben összesen egyszer éreztem kellemetlen illatot a közelükben. Mifelénk a pesti étteremvezető által említett WC-megszállás, itallopás nem tapasztalható. Egyébként, ha az étteremtulajdonos tapasztalatai ennyire rosszak, miért nem bont szerződést a Wolttal?”
Levélírónk szerint a bércsökkenést nem elsősorban a vendégmunkások megjelenése okozta, hanem a kata eltörlése, a régi motorosok közül többen el is hagyták a pályát vagy Bécsben dolgoznak ma már. Ott, ahol különben sok magyar foodorázik. Július elseje óta csak 500 kiszállítás után jár egyszeri 50 ezer forintos katakompenzáció. Levélírónk tapasztalata szerint aki havi 500-600 kiszállítással rendelkezik, annak a hónap végére ugyanakkora a bruttó bére, mint 2023. július elseje előtt.
„Szóval sem a céget, sem az adórendszert, sem a külföldi munkavállalókat nem védem (az általam ismert vietnámi kolléga pár hónap után már egész jól töri a magyart...), de a történet nem fekete-fehér, és a futárok bércsökkenése nem csak a vendégmunkásoknak tulajdonítható.”
Újdonsült ismerősünk felhívja a figyelmet még egy fontos szempontra:
„Másrészt a vendégmunkásokat magyar flottacégek, állásközvetítők szervezik be, senki sem kel fel úgy Ho Si Minh-városban vagy Iszlámábádban, hogy másnaptól Pesten vagy Debrecenben lesz Wolt-futár. A bűnös tehát az ő házuk táján keresendő.”
Végül az ultima ratio: „Városunk ipari parkjának műszakváltása kisebbfajta tatárjárásra emlékeztet. Ha az ipari multik és a bedolgozó cégek is vendégmunkásokat alkalmaznak az ipari parkokban, miért gondolná bárki is, hogy majd pont a platformalapú futárcégek flottakezelői nem fognak ezzel a módszerrel élni?”
Az egyik neuralgikus pont a kerékpár, amelyek egyformasága felér egy beismerő vallomással. Ezt írja egy másik levelezőnk a vásárlói oldalról:
Az összes ázsiai futárnak teljesen egyforma a kerékpárja, még a kosár is ugyanúgy van felrakva! Hallottam olyan információt, hogy mivel csak telefonra és applikációra van szükség a munkavállaláshoz, egy ember bejelentve dolgozik, aztán egymás közt felosztják a rendeléseket. Továbbá azok, akik feketén dolgoznak, más uniós országokból segélyt kapnak, úgy utaztatják őket. Valakik nagyot kaszálhatnak ezen!
A levélíró szerint a futárok gyakran a járdán, a zebrán bicikliznek, hordába verődve bandáznak az Oktogonon, a Corvin negyednél, meg az éttermek közelében. Azt is problémásnak tartja, hogy a vásárló hiába írja meg, hogy a futár ne csengessen, mert a gyerek alszik. „Nem értem, nyelvtudás nélkül miért alkalmazzák őket! Teljesen lejáratják a Woltot, sokan már nem is rendelnek tőlük.”
„Ha már elkezdték felgöngyölíteni a futártémát, érdemes lenne este követni egy biciklis futárt. Olyasvalakit, aki végzett a munkájával a városban – írja egy újabb levelezőnk. – A Kőbányai úton kifelé haladva megérkeznek a kőbányai kaptárba, ahol rengeteg vietnámi ételfutárt szállásoltak el. Egy földhivatali tulajdonlap megtekintésével könnyen kideríthető, ki az ingatlan tulajdonosa, kié a cég, amely százával hozza be a szerencsétlen vietnámiakat, gyakorlatilag éhbérért dolgoztatva őket. Ha körbenéznek a városban, látják, hogy mindenki ugyanazzal az egérbike-os bringával dolgozik.
Egy ember áll a tápláléklánc csúcsán, ő az, aki meggazdagszik a szerencsétlenek munkájából.
Sajnos a Wolt is preferálja a papucsos flottát, eddig csak a Belvárosban dolgozhattak, onnan szorították ki a magyar futárokat, most megnyitották előttük az észak-pesti zónát, így már az Árkád előtt is áll egy kommandó. Hamarosan következik Dél-Pest” – véli a levélíró.
„A bérek rohamos csökkenése csak hab a tortán. Régebben egy tripla cím az Üllői úti Burger Kingből Csepelre alaphangon 5000 forint volt, most 1300 forintot lehet keresni vele. 2020-ban napi 10–12 óra melóval, havi 25 nappal számolva megvolt a 900 ezer forint bevétel, ebből eltankoltak 90 ezret és leadóztak 50 ezret a katával. Most ugyanennyi munkával a bevétel 350 ezer forint, leadóznak 80–90 ezret, és eltankolnak olyan 130 ezret. Amíg a vietnámi elviszi a kaját feleannyiért, mint én (nyilván nem adózik egy fillért sem), addig a Wolt hülye lenne a magyarnak kifizetni a dupláját” – avatott be a részletekbe olvasónk.
A vietnámiak telephelye a levélíró szerint egy kőbányai utcában van, ahol egyébként körülbelül 300 biciklit tárolnak.
Kaptunk levelet egy értelmiségi futártól is.
„Magam jelenleg félállásban, diplomával, két idegennyelvtudással futárkodom. A Foodora jobb cég, mint a Wolt, utóbbi borzalmas. A fizetés, a körülmények tragikusak, kevés a cím, de nem ezért írok. Ha érdekli a téma, elég elmenni ebédidőben az Allee oldalsó bejáratához. Mindennap tízesével állnak, ülnek ott a papucsos kollégák, és igen, elveszik a magyarok munkáját. És a kormány ezt engedi, pedig csak törvényt kellene hozni, hogy aki bizonyos szakmában dolgozik, az köteles legyen érteni magyarul. Nyilván a multik profitja fontosabb, mint az önállóságot választó magyar futárok és az ügyfelek sorsa.”
Van még egy forró téma: a közlekedési morál.
„Lehetne említeni a távol-keleti futárok közlekedési morálját is. A biciklijükön közlekedési morál se elöl, se hátul nincs, úgy közlekednek, mintha KRESZ nem is létezne. (Vélhetően nem is hallottak róla, hogy van ilyen.) Csak idő kérdése, hogy mikor vasalnak ki közülük egy párat.
Érdemes egyszer a két körúton, az Üllőin, a Bajcsyn vagy az Andrássyn állni fél órát sötétedés után, és csodát lehet látni. Illetve, mivel nincs világításuk, csak sejteni.
Én a magyar biciklis futárokért sem rajongok, mert sok közöttük a tahó, de ma már visszasírom őket.”
Kaptunk olyan levelet is, amelynek írója védelmébe veszi a vendégmunkásokat.
Olvasom a Wolt-futárokkal kapcsolatos cikkeket. Két éttermem van, ahonnan Wolt-futárok szállítanak nap mint nap. Nálam a külföldi futárok nem járnak többet mosdóba, mint a magyarok, és azt sem érzékelem, hogy ápolatlanok lennének. (Sajnos a magyar futároknál már igen...). Az viszont igaz, hogy csak a saját nyelvüket beszélik, és állandóan a telefonjukat mutogatják, ami idegesítő. Ellenben a szabályokat betartják, erre nem lehet panasz. Sokkal kevésbé szabálykövetők a magyar futárok! Értetlenül állok a magyarországi vendégmunkásokkal szemben megmutatkozó ellenségeskedés előtt. Senki sem szerelemből alkalmaz vendégmunkásokat, hanem azért, mert itthon munkaerőhiány van. A vállalkozásnak pedig működnie kell, akár magyar, akár külföldi munkásokkal.
Szóval, a kép meglehetősen szürke, sőt sötét, de nem egyhangú fekete, vannak árnyalatok. Ha nem is ötven, mint az ikonikus filmben.
(Borítókép: Aradi László / Index)