Index Vakbarát Hírportál

Elfajult a vita, megvertek egy kukás autóst Pest vármegyében

2024. április 25., csütörtök 21:36

Tavaly márciusban a Pest vármegyei Tinnyén megvertek egy hulladékszállító férfit. A sofőr rossz helyen állt meg, ezért a két elkövető többször ököllel ütötte fejen a sértettet. A jelenetet egy biztonsági kamera is rögzítette.

A sértett 2023 márciusában, Tinnyén végezte a műanyag hulladékok begyűjtését. A sofőr hulladékszállító járművel néhány percre megállt az egyik ház előtt, majd kiszállt, hogy a tárolókat kiürítse – írja a Pest Vármegyei Főügyészség. 

Az érkező elkövetők nem tudtak a ház gépkocsibeállójára parkolni, mivel a kukás autó is éppen ott volt. A két férfi ezen annyira bedühödött, hogy a hulladékszállító hátuljánál tartózkodó sértettre támadtak. 

Egyikük lábon rúgta, másikuk többször ököllel fejen ütötte a sértettet, aki végül elesett.

A közlemény szerint a bántalmazást az elkövetők ezután sem hagyták abba, többször megrúgták és megütötték a férfit. Miután lezajlott a támadás, a bántalmazott férfi a hulladékszállítóval elhajtott. A sofőrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett.

A elkövetőket súlyos testi sértés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A két férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, és megbánó magatartást tanúsított.

Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség mindkét elkövetőre 1 év 3 hónap időtartamra az eljárást felfüggesztette azzal a feltétellel, hogy csoportos személyiségfejlesztő és agressziókezelő tréningen kell részt venniük. Kötelezettségük teljesítését az elkövetők mellé kirendelt pártfogó ellenőrzi – tették hozzá.

Rovatok