Index Vakbarát Hírportál

A bicskei gyermekotthon igazgatójának áldozatai százmilliós kártérítést kaptak

2024. április 26., péntek 08:15

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság több mint 150 millió forintot fizetett ki kilenc főnek a bicskei gyermekotthonban történt molesztálás ügyében.

A bicskei gyermekotthonban történt molesztálás ügye 2016-ban robbant ki, majd 2020-ban az egyik áldozat, Pop Mert Julián nyilatkozta, hogy jogerős ítélet született arról, hogy megtörténtek a bűncselekmények, emiatt kártérítést követeltek. 

Eddig nem lehetett tudni arról, hogy mennyi pénzt kaptak, ám a Blikk információi szerint százmilliós összegről van szó. A lap szerint Pop Mert Julián is megegyezett az állammal 2020-ban, így peren kívül több tízmilliós összeget kapott kártérítés gyanánt. Nyolc másik társa kevesebb pénz kapott az elszenvedett kínok mértékétől függően. Mint írták, a pénzt különböző időpontokban fizették ki, ám mindannyian elfogadták az egyezséget.

A Belügyminisztérium sajtóosztálya azt írta a lapnak, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kilenc fővel kötött peren kívüli egyezségi megállapodást, akiknek mindösszesen 154 millió forintot fizetett ki.

A nagy port kavaró kegyelmi ügy

Mint ismert, V. János, a gyermekotthon pedofília vádjával elítélt igazgatója a főszereplője a februárban kirobbant kegyelmi botránynak, amelynek alapját az adta, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei pedofilügyben elítélt igazgató, V. János bűntársának.

A köztársasági elnök döntése hatalmas vihart kavart, a kegyelmi botrány miatt Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítást nyújtott be. Nyolc nappal később végül Novák Katalin, valamint a döntését ellenjegyző Varga Judit volt igazságügyi miniszter is benyújtotta lemondását. A kegyelmi botrányban szintén érintett Balog Zoltán lemondott a zsinati elnöki tisztségéről, de a püspökiről nem. A közelmúltban interjút adott Pop Mert is, aki 2016-ban feljelentést tett a bicskei gyermekotthon azóta elítéli igazgatója, V. János ellen.

nagy port kavaró kegyelmi ügy miatt ismét reflektorfénybe került a gyermekvédelem témája Magyarországon. A Belügyminisztérium nemrég soron kívüli ellenőrzést rendelt el az összes intézményben.

Rovatok