Index Vakbarát Hírportál

Magyar Péter: Jó eséllyel behúzhatná a főpolgármesteri posztot a Tisza Párt

2024. április 26., péntek 15:39

Magyar Péterék azon gondolkodnak, hogy polgármestereket és civil jelölteket támogatnak, akiknek lenne esélyük Budapesten, mert nem akarják, hogy a Fidesz és a DK irányítsa a Fővárosi Közgyűlést. Az Index írta meg elsőként, hogy az önkormányzati választáson is indulna a Tisza Párt, kerestük Magyar Pétert is, aki levelünkre akkor nem reagált.

Napokkal ezelőtt megírtuk, hogy értesüléseink szerit Magyar Péter és pártja, a Tisza Párt nemcsak az európai parlamenti, hanem az önkormányzati választásokon is indulni szeretne. Több budapesti kerületben is saját polgármesterjelöltet indítanának annak érdekében, hogy fővárosi listát tudjanak állítani. Erre jogilag minden lehetőségük meg is van, mert az ajánlásgyűjtés időszaka még tart.

Beszámoltunk arról, hogy akkori értesüléseink szerint Magyar Péterék az elmúlt időszakban több forgatókönyvet is számításba vettek. Végül elvetették, hogy beszálljanak a főpolgármesteri posztért folytatott küzdelembe, ezért inkább három kerületben indítanak saját polgármesterjelöltet annak érdekében, hogy megfeleljenek a listaállításhoz szükséges feltételeknek, erről bővebben itt olvashatnak.

Magyar Péter később kommentálta a kérdéskört a Facebook-oldalunkon. Azt írta

Mondjuk, mi semmilyen döntést nem hoztunk egyelőre a főváros kapcsán, de örülök, hogy az Index ilyen jól értesült.

Később egy önálló posztot szentelt Magyar Péter értesülésünknek. Ebben azt írta, hogy a Tisza Párt fővárosi indulása kapcsán nem tudja megerősíteni az Indexben írtakat, mert ezzel kapcsolatban még nem hoztak döntést. Természetesen mind a fővárosi, mind a megyei listákon való indulást mérlegelik – tette hozzá. 

Magyar Pétert a tudomásunkra jutott információkkal kapcsolatan kerestük levélben is, azonban választ nem kaptunk tőle. A közösségi oldalán egy pénteki élő videóban ugyanakkor bővebben beszélt az indulásról, sőt bár először azt mondta, hogy az Index meg sem kereste őket, aztán mégis elismerte, valóban érkezhetett ilyen levél, de nem tudnak minden sajtómegkeresésre reagálni. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke így fogalmazott:

Azt cáfoltam, azokat a neveket, azokat a kerületeket, amelyeket az Index teljes bölcsességéből megírt, anélkül, hogy megkérdezett volna minket, de az is lehet, hogy megkérdezett, csak tényleg annyi helyen nem tudok egyszerre a sajtómegkeresésekre reagálni. Tárgyalunk emberekkel, az a célunk, hogy minél több helyen tudjunk megyei listát állítani

– hangsúlyozta, hozzátéve: „Bejelentettük, hogy Békéscsabán támogatunk egy civil kezdeményezést, és nem egy álfideszes civil szervezetről van szó, annak ellenére, hogy meghívták a fideszes polgármestert, ami nem egy főbenjáró bűn. Mindig jót nevetek, hogy bármit csinálunk, a Fidesz azt mondja, DK-sok vagyunk, a DK meg azt, hogy fideszesek.”

Magyar Péter egy kérdésre azt válaszolta, ahhoz, hogy fővárosi listát állítson egy párt, vagy főpolgármestert kell jelölni, vagy minimum három kerületben polgármestert. „Bármit is mond a Fidesz vagy Karácsony Gergely, ha elindítana egy jelöltet a Tisza Párt, akár még jó eséllyel be is húzhatná a főpolgármesteri posztot” – jelentette ki. (Azt szintén az Index írta meg, hogy a főpolgármesteri indulás is terítéken volt a Tisza Pártnál, ám erről letettek.) 

De arra már nincs idő, hogy közgyűlési többséget szerezzenek, amivel ez a főpolgármester dolgozni tudna. Olyan főpolgármestert pedig nem akarnak, „aki a DK és a Fidesz foglya, amilyen Vitézy lenne, ha nyerne” – mondta a Tisza Párt alelnöke, aki szerint most rendkívül fontos, hogy pártja helyekhez jusson a Fővárosi Közgyűlésben, mert véleménye szerint „a DK és a Fidesz közösen akarja vezetni Budapestet, nem kérve ki a civil emberek véleményét”. 

A továbbiakról várhatóan péntek délután egyeztetnek.

Rovatok