Székkel és ököllel esett neki történelem-tanárnőjének egy 17 éves szolnoki diák. A sértettnek nyolc napon túl gyógyuló, törésekkel és zúzódásokkal járó sérülései lettek. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.
A kilencedikeseknek tartott történelemórát egy 38 éves tanárnő, amikor a 17 éves szolnoki diák székkel és ököllel rontott neki – közölte a 24.hu-val Lánczi Rajmund, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.
A közlemény szerint az egyik diák előzetes engedély nélkül kiment a mosdóba, majd amikor visszatért, leült a pedagógus mellé. A tanárnő közölte a tanulóval, hogy nem szólt neki, mire a fiú jelezte, legközelebb engedélyt kér. A tanárnő ezután arra kérte a diákot, folytassák a megkezdett feladatot, de ez még jobban feldühítette őt.
Kurvára irritáló vagy! Megöllek!
– mondta a kilencedikes, aki a feje felé emelve elindult a székkel a tanárnője felé, és többször megütötte. A nő a kezét felemelve próbált védekezni, majd kihátrált a folyosóra. A fiú ezután is követte, és ököllel többször is arcon ütötte. A pedagógus végül a tanári szobába menekült.
A támadás miatt a tanárnőnek zúzódásokkal és törésekkel járó, nyolc napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a bűnügyi felügyeletben lévő elkövetőre. Indítványozták, hogy a 17 éves fiúhoz rendeljenek ki egy pártfogót, emellett egy szorongást és agressziót kezelő pszichoterápián is részt kell vennie – tették hozzá.