Index Vakbarát Hírportál

Tasnádi Péter belehajtott az ATV műsorvezetőjének autójába

2024. április 27., szombat 11:05

Vogyerák Anikó, az ATV műsorvezetője elárulta, hogy élete legelső balesete több szempontból is rendkívül emlékezetes volt. Felidézte, hogy lefagyott, amikor meglátta, hogy az alvilági körökben jól ismert Tasnádi Péter hajtott bele az autójába.

Vogyerák Anikó már 18 éves korában jogosítványt szerzett, de csak néhány éve vezetett rendszeresen. Az egyik alkalommal Budapesten, a II. kerületben, a körforgalomban hátulról nekicsapódott egy autó – árulta el az ATV Öt műsorvezetője a Naphírének.

Mint mondta, élete első balesete volt, és szerencsére nem esett baja. Vogyerák Anikó ezután félreállt, és leparkolt a vétkes sofőr mellé. Felidézte, hogy lefagyott, amikor meglátta, hogy a másik autóból Tasnádi Péter száll ki – aki elismerte, hogy hibázott. Ezután kitöltötték a betétlapot, majd telefonszámot cseréltek.

Megkérdezte, ki a szerelőm, vagy hova viszem majd a kocsimat, és pár nap múlva el is kísért oda, és elintéztünk mindent

– emlékezett vissza az ATV műsorvezetője.

Hozzátette, hogy utólag már jelezte Tasnádi Péternek, hogy újságíró, aki erre azt mondta, hogy nagyon szereti az újságírókat. A műsorvezető nemrég profitált is az  „ismeretségükből”, ugyanis a férfi neve gyakran felmerült a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos eljárásokban. Vogyerák Anikó hívására Tasnádi Péter már két interjút is adott az ATV-nek.

Rovatok