Index Vakbarát Hírportál

Újabb területekre is kiterjesztenék a kínai–magyar együttműködést

2024. április 29., hétfő 09:57

Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Az elnök május 10-ig tartó budapesti programján tárgyalást folytat a magyar miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről.

A látogatás célja Magyarország és Kína államközi és gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainak további erősítése, valamint az együttműködés kiterjesztése újabb területekre – írta közleményében a miniszterelnök sajtófőnöke.

Mint megírtuk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón elmondta, május 8. és május 10. között Budapest vendége lesz Hszi Csin-ping elnök.

Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója az Indexnek azt mondta: Magyarország és Kína hasonlóan gondolkodik a világrend alakulásáról, emellett a két ország közötti gazdasági együttműködés is segítette a kapcsolatok elmélyülését.

Korábbi sajtóhírekben az is felmerült, hogy a kínai elnök azért jön két napra Magyarországra, mert az egyiken Pécsre látogat, hogy autógyár építését jelentse be.

Rovatok