Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferencék majálisára indultunk, de arra nem voltunk felkészülve, amit átéltünk

2024. május 1., szerda 17:23

Kampányidőszakban érte az idei majális a fővárost. A Városligetben a söröző, lángosozó családokon és a körhintázó, dodzsemező gyerekeken kívül politikusokkal is lehetett találkozni. Azzal viszont nem számoltunk, hogy Szentkirályi Alexandra és Karácsony Gergely egymástól néhány száz méterre piknikezik, ráadásul köztük valahol félúton még Vona Gábor is felbukkan.

„A dolgozóktól ellopták május elsejét” – közölte még kedden lapunkkal Thürmer Gyula. A munkáspárti majális az ajánlásgyűjtés miatt elmaradt, de így sem hiányoztak a pártrendezvények a Városligetből. Az új baloldali összefogás, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, és a Párbeszéd – Zöldek hirdetett majálist a Nagyrétre. Az esemény központi témájául Magyarország uniós csatlakozásának huszadik évfordulóját tették meg, az érdeklődőket pedig Karácsony Gergely főpolgármester, Dobrev Klára európai parlamenti listavezető és Komjáthi Imre MSZP-társelnök beszédeivel csábították a rendezvényre.

Váratlan fordulat

Az összefogás rendezvényétől néhány száz méterre, a Néprajzi Múzeum mellett találkoztunk a piknikező Szentkirályi Alexandrával, fővárosi fideszes politikusokkal és kampányfőnökével, Hidvéghi Balázzsal az oldalán.

A baloldali majális irányába haladó, különböző szakszervezetek zászlóit lobogtató felvonulásból kilépve, utunkat megszakítva arról érdeklődtünk a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjénél, hogy tudatosan szervezték-e május elsejei piknikjüket Karácsony Gergelyék programja mellé.

A Városliget egy szuper hely, inkább azon csodálkozom, hogy azok az emberek is itt ünnepelnek, akik kézzel-lábbal tiltakoztak a Liget megújulása ellen. Az is szimbolikus, hogy amíg mi itt együtt, fiatalokkal piknikezünk, addig Karácsony Gergely Gyurcsánynéval piknikezik. Nem csak a munkanapjaikat, hanem a május elsejét is együtt töltik. Akiben még kétely volt azzal kapcsolatban, hogy mi történik Budapesten, és miért, az most ezeket eloszlathatja

– válaszolta lapunknak Szentkirályi Alexandra.

A főpolgármester-jelölt arra a kérdésünkre, hogy átsétál-e a baloldali eseményre, kijelentette:

Még meggondolom, csak félek, hogy túl sok Internacionálét fogok ott hallani, azt nem nagyon bírja a fülem.

Szentkirályi Alexandra lapunknak kifejtette, napról napra egyre jobbnak látja a győzelmi esélyeit, az elmúlt hetekben sokfelé járt, az a célja, hogy a lehető legtöbb emberrel találkozzon és beszéljen a terveiről, többek között arról, hogyan zárná le „ezt a dicstelen, Gyurcsánnyal átitatott fővárosi időszakot”, és hogyan állítaná újra fejlődő pályára Budapestet. Hétpontos tervét a kampánynyitóján mutatta be, amelyről itt írtunk.

A főpolgármester-jelölt a visszajelzésekből azt tapasztalja, az emberek nagyon örülnek annak, hogy valaki végre csinálni akar valamit. „Talán a leggyakoribb kritika a Gyurcsány-befolyáson túl, amit hallok a mostani városvezetéssel szemben, az az, hogy nem igazán történik semmi. A kassza kiürült, de érdemi beruházások nem történtek, nem megy Budapest egyről a kettőre, állunk a dugóban a szó átvitt értelmében is. Budapestnek nem egy mementónak, egy megmaradt időkapszulának kell lennie, hanem haladnia kell egy 21. századi, komoly, európai nagyváros útján.”

Szentkirályi Alexandra fel akarja számolni a közlekedési káoszt, valamint tisztaságot és rendet szeretne az utcákon. A kormánnyal kooperatív együttműködést valósítana meg, úgy látja, hogy most „folyamatos sárdobálás és toporzékolás zajlik, miközben a fővárosi vezetők a markukat tartják. Ez nem egy járható út. Budapestnek az a jó, ha a kormány és a főváros vezetése együtt fejlesztik a várost".

A politikus kitért arra is, hogy a héten Lázár János építési és közlekedési miniszterrel tárgyalt, ezzel kapcsolatban elárulta, több budapesti ügyet érintettek. Abban egyetértés volt közöttük, hogy jól tudnak együtt dolgozni annak érdekében, hogy a budapestiek legyenek a kormány–főváros együttműködés nyertesei.

Szentkirályi Alexandra arra a kérdésünkre, hogy lesz-e főpolgármester-jelölti vita, úgy fogalmazott: „Ha azzal lehet vitatkozni, aki a valódi döntéshozó ebben a kérdésben, akkor persze.” A valódi döntéshozónak Gyurcsány Ferencet tartja.

A másik fél sem sétált át a piknikre

A DK–MSZP–Párbeszéd-majálisán Dobrev Klára előzenekara a Pedrofon volt. Az európai parlamenti listavezető beszédét Karácsony Gergely és Komjáthi Imre felszólalása követte, a gondolataikról itt számoltunk be részletesen.

A politikai programok a Nagyréten egybecsúsztak a klasszikus majális megszokott elemeivel: körhinta, dodzsem, óriáskerék, pónilovak, légvár és lufiárusok színesítették a látképet. Az ételkínálatból lehetett választani például a különböző sült kolbászok, lángosok (a sima 1500, a sajtos-tejfölös 2500 forint az egyik általunk látott táblán), kürtőskalácsok és hot dogok között. Dobozos és csapolt sört is ezer forintért szerezhettünk be, az alkoholmentes majálisozóknak be kellett érnie a szintén ezerforintos üdítőkkel vagy a hatszázforintos ásványvízzel.

Gasztrokörutunkról Komjáthi Imre beszédének végére értünk vissza a színpadhoz, az MSZP társelnöke épp a tőle néhány méterre álló megafonos Bohár Dánielnek szólt be, amikor ígéretet tett:

Láttam itt Bohár Dánielt, szevasz Dani. Ígéretet teszek arra, hogy amikor meg kell alakítani majd a munkanélküli propagandisták szakszervezetét, nekik is segíteni fogok.

Kocsis Tibor koncertje előtt még sikerült megszólítanunk a színpad mellett Karácsony Gergelyt. Elmondtuk a főpolgármesternek, hogy néhány száz méterre Szentkirályi Alexandrával találkoztunk.

Én inkább egy televíziós vitán szeretnék vele találkozni. Rendjén való, hogy mindenki külön piknikezik, de a vitán, remélem, találkozunk

– reflektált Karácsony Gergely, hozzátéve: úgy tudja, Szentkirályi Alexandra még egyik meghívásra sem adott pozitív választ, de talán még van esély az érdemi vitára. A főpolgármester egyébként sör és virsli nélkül hozta le a majálist, leszögezte, hogy dolgozik, és ilyenkor legfeljebb kávét iszik, hogy jobb beszédet tartson.

Ez még nem minden

Ha nem járatta csúcsra a politikai szimbolikát az egymástól néhány száz méterre piknikező Szentkirályi Alexandra és Karácsony Gergely, akkor tudjuk még fokozni: kettejük között valahol félúton a Második Reformkor zászlói lobogtak. A párt kitelepülésénél Vona Gábor is ott volt.

„A város körülbelül nyolc pontján vagyunk jelen, innen megyek a Széll Kálmán térre és a Keleti pályaudvarra, de adta magát, hogy május elsején a Városligetben is itt legyünk” – árulta el lapunk kérdésére a pártelnök.

Vona Gábor az európai parlamenti választási esélyeiket illetően úgy vélekedett, új pártként az is nagy dolog, hogy ott lesznek a szavazólapon. A politikus a mostani időszakot zajosnak, turbulensnek nevezte, sok kampányt átélt már, de ennyire kiszámíthatatlan, napi szinten változó időszakot még nem.

„Legjobb tudásunk szerint járjuk az országot, bemutatjuk a programunkat, és találkozunk annyi emberrel, amennyivel csak lehetséges” – húzta alá Vona Gábor, hozzátéve: tartják magukat a programjukhoz, aminek az a címe, hogy „Adjuk vissza az országot a fiataloknak”.

Van egy politikai stílusunk, ami arról szól, hogy nem megyünk övön aluli, zsigeri háborúba senkivel. Nekünk nem ellenségeink vannak, hanem versenytársaink. Bízom abban, hogy a programunk és a politikai stílusunk megtalálja a közönségét

– hangsúlyozta a pártelnök.

(Borítókép: Szentkirályi Alexandra és Karácsony Gergely 2024. május 1-jén. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok