A keddi, még részeredménynek számító Medián-kutatás új, korrigált adatai szerint a Tisza Párt egy százalékponttal több biztos szavazót tudhat maga mögött, ebben 25 százalékon állnak, a Fidesz 1 százalékpontot vesztett, a voksok 45 százalékával számolhatnak jelenleg – derült ki a Medián közvéleménykutató adataiból.
Mint megírtuk, a Medián közvélemény-kutató áprilisi 26-29 között végzett ezer fő megkeresésére épülő reprezentatív felmérését a HVG hozta nyilvánosságra. Már az akkor közzétett jelentésből kiderült, hogy Magyar Péter pártjának támogatottsága megelőzte a DK-t.
„Ennek feldolgozását a május 1-jei előrehozott lapzárta miatt 970 főnél meg kellett szakítani, hogy az olvasók még az e heti számban megkapják az eredményeket. Szerdán pedig megérkezett a frissített adatsor” – írják hírportálukon.
Mint megjegyzik a kiegészített adatok többnyire tizedszálakékokkal különböznek. Az alábbi pártoknál érték el az 1 százalékpontos eltérést az egy nappal korábban közöltekhez képest:
A teljes választókorú lakosság körében 32 százalékon áll a Fidesz és ( a korábbi 16 százalék helyett) 17 százalékon a Tisza Párt támogatottsága.