Az EasyJet csaphat le azokra az olaszországi résidőpárokra, amelyeket a monopólium elkerülése miatt el kell adnia az Airwaysnek és a Lufthansának.
A vállalatok felvették a kapcsolatot a magyar hátterű fapadossal, a Wizz Airrel is, ám a légitársaság az olaszok és németek által magasnak tartott résidőket kért volna cserébe – írta meg a Corriera della Sera.
A lap úgy tudja, az üzlet nyertese így az EasyJet lesz, amely a Wizz Air egyik fapados riválisa – igaz, nem a legnagyobb, hiszen a Ryanairrel vív komoly harcot.
Az EU trösztellenes szabályozó hatóságai aggályokat fogalmaztak meg a Lufthansa által az olasz rivális ITA Airways kisebbségi részesedésére tett ajánlattal kapcsolatban.
Az Európai Bizottság hétfőn szigorú figyelmeztetést adott ki, amelyben azt állította, hogy az ügylet árthat a versenynek, és a fogyasztók számára áremelkedéshez vezethet – írja honlapján a Competition Policy Imternational nevű, versenyjogi kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezet.
Margrethe Vestager uniós biztos kiemelte a tervezett felvásárlással kapcsolatos kockázatokat, hangsúlyozva, hogy az magasabb árakat és a szolgáltatás minőségének romlását eredményezheti.
A verseny korlátozása ahhoz vezethet, hogy az árak emelkednek és a szolgáltatások rosszabbak lesznek
– fogalmazott.
Az Európai Bizottság vizsgálata a felvásárlásnak a rövid- és hosszú távú utakra gyakorolt hatására összpontosít. A bizottság szerint
az ügylet veszélyezteti a versenyt
az Olaszország és a közép-európai országok közötti rövidtávú útvonalakon, valamint az Olaszországot az Egyesült Államokkal, Kanadával és Japánnal összekötő hosszú távú útvonalakon. A felvásárlás továbbá megerősítené az ITA Airways erőfölényét Milánó fő repülőterén, ami tovább fokozná a piaci koncentrációval kapcsolatos aggodalmakat.