Index Vakbarát Hírportál

Azonnali fizetésemelést kér a bírósági dolgozóknak az Országos Bírósági Tanács

2024. május 3., péntek 15:19

Az Országos Bírói Tanács sajtóközleményben kéri a bírák és az igazságügyi alkalmazottak fizetésének emelését.

Közleményben állt ki a magyar bírók mellett az Európai Bírói Egyesület, ugyanis szerintük a bírák fizetésének jelenlegi szintje és feltételei Magyarországon ellentétesek az európai és más nemzetközi normákkal, illetve nem egyeztethetők össze az Európai Unió Bíróságának határozataiban meghatározott követelményekkel. 

Pénteken az Országos Bírói Tanács is közleménnyel állt elő, melyben a bírák és az igazságügyi alkalmazottak illetményének sürgős rendezését kérik.

Korábbi határozataikat idézik, melyek szerint az érintett dolgozóknak

munkaköri pótlék bevezetését kérték az Igazságügyi Minisztériumtól.

„A bírói illetményalap 2022. január 1-től változatlan, és mára már nem csekély mértékben a bruttó nemzetgazdasági átlagkeresettől is elmarad. 2010. óta a minimálbér összege négy és félszeresére, a bruttó nemzetgazdasági átlagkereset háromszorosára, a bírói illetményalap viszont csupán alig másfélszeresére emelkedett” – áll az Országos Bírói Tanács közleményében.

A szervezet hozzátette, hogy megítélésük szerint a jelenlegi helyzet a bíróságok fennmaradását veszélyezteti.

Rovatok