Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Rajki László

2024. május 3., péntek 16:08

Rajki László 1978 és 1993 között dolgozott a Szabad Európa Rádiónál. A rádió megszűnése után a Szabad Európa Rádió archívumával foglalkozott. Halálhíréről a családja számolt be.

Életének 77. évében meghalt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa – közölte az MTI.

Rajki László 1947-ben született Budapesten.1970-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem agrármérnöki szakán szerzett diplomát, majd újságíró szakra járt. Első munkáját a Váci Naplónál kapta. Látva a kilátástalan politikai és gazdasági helyzetet, 1976-ban úgy döntött, emigrál.

A vasárnap elhunyt újságíró életútját felidézve azt írták, hogy Rajki László 1978-tól a Szabad Európa Rádió munkatársa, később műsorvezetője volt. Munkáját a rádió megszűnéséig, 1993 végéig végezte, majd a Szabad Európa Rádió archívumát kezelte az Országos Széchényi Könyvtárban. Szavai szerint ő volt „a Szabad Európa Rádió utolsó magyar mohikánja”.

Közreműködött az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetének dokumentálásában, amiért az Erdélyi Becsületrend csillagával tüntették ki. Harmincöt éven keresztül volt a Bajor Újságíró-szövetség idegen nyelvű frakciójának képviselője.

A család közlése szerint barátai és egykori kollégái között volt Lovas István és Várkonyi Balázs. Egész életében a politikailag független, szabad sajtó hangjáért küzdött.

Rovatok