Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, miért fogy el a mobiljel a tüntetéseken

2024. május 10., péntek 06:10

Egy adott cellában a hálózatra felcsatlakozó készülékek osztoznak az adott cella kapacitásán, ezért tapasztalhatnak lassuló mobilnetelérést, akadozást a felhasználók egy fesztiválon vagy tüntetésen, reagáltak lapunknak a hazai telekommunikációs vállalatok. Bár Magyarország mobilhálózatai független mérések szerint is Európa élvonalába tartoznak, de egy nagyobb tömegrendezvényen akadhatnak problémák, amelyre van megoldás. A rendőrség időközben közölte, hogy a rendezvényeken nem blokkolnak.

Több tízezer ember fesztiválozik vagy tüntet, a legtöbbször utcákon keresztül vonul a tömeg vagy egy kisebb településen gyűlik össze. A mobiltelefont használók ekkor azt tapasztalják, hogy a szolgáltatás nem adekvát, akadozik az internet, kihagy az adatforgalom, vagy éppen egy fontos telefonhívás közben megszakad a vonal, mert hirtelen elment a térerő. Az élő közvetítések akár a televízióban vagy jellemzően a közösségi oldalak csatornáin először akadoznak, majd megszakadnak.

A hatalom szándékos közbelépése – ilyen és ehhez hasonló bejegyzések záporoznak a közösségi médiában, illetve a fesztivál vagy a tüntetés helyszínén, mert az érdeklődők szerint valakiknek érdekükben állhat, hogy az információ csak percekkel vagy órákkal később érjen célba azokhoz, akik nem tudtak kilátogatni az eseményre. A hazai telekommunikációs cégeknél arról is érdeklődtünk, lehet-e blokkolni a szolgáltatást, vagy valami egészen más állhat a háttérben.  

A mobiltelefonálást és mobilinternet-használatot számos tényező befolyásolja

– reagált megkeresésünkre a Yettel Vállalati Kommunikációs Igazgatóság.

Magyarország egyik mobilszolgáltatója szerint a telefon és az antenna közti távolság, a köztük található környezeti elemek (növényzet, épületek) mennyisége, ezen belül egy épület falvastagsága, a környezeti viszonyok, valamint egy adott területen egyszerre mennyi mobilfelhasználó tartózkodik, mind befolyásolhatja a használatot.  Műszaki szempontból a mobiltechnológiáról elmondható, hogy egy adott cellában a hálózatra felcsatlakozó készülékek osztoznak az adott cella kapacitásán, azaz, ha egy ember használja az adott cellában a hálózatot, akkor minden elérhető kapacitás az övé, míg ha ketten lépnek egy mobilcellába, akkor az elérhető kapacitást kettejük közt osztja szét a hálózat, további felhasználókkal tovább oszlik az egy fő által elérhető kapacitás.

Általános jelenség, ha egy adott területre, ami a mindennapokban kiváló hálózati szolgáltatást nyújt, egyszerre, hirtelen nagy embertömeg, vagyis sok mobilfelhasználó érkezik és tartózkodik, akkor a mobilhasználatok ezen az embertömegen osztják szét kapacitásukat, aminek eredményeképp

az egyedi felhasználó saját készülékén lassuló mobilnetelérést, akadozást is tapasztalhat, mert az egységnyi idő alatt, egy kisebb területen az átlagoshoz képest sokkal többen vannak jelen és használják ugyanazt a hálózatot, cellát.

A vállalat rámutatott, egy adott terület átmeneti mobilkapacitás-erősítésére van lehetőség, ilyenek például a fesztiválok, és jóval előre tervezett tömegrendezvények, sportesemények, ez azonban előzetes műszaki tervezést igényel.

Magyarország mobilhálózatai független mérések szerint is Európa élvonalába tartoznak

Az ügyfelek híváskapacitás-igénye kisebb, azaz több felhasználó képes telefonálni egy adott cellában, ha hanghívásra a jelenlegi hálózaton legmodernebb 4G-alapú hanghívást, a VoLTE-t használják. Ez elérhető VoLTE-lefedettségű területeken, amely a Yettelnél országosan lakosságra vetítve kültéren 99%, illetve az erre a technológiára alkalmas telefon szükséges hozzá.

A rendőrség nem blokkolt – így reagált nemrég a rendőrség Magyar Péter korábbi állításaira, miszerint a titkosszolgálat munkatársai blokkolták az internetet a Tisza Párt rendezvényein. Az ORFK többek között jelezte, hogy a közösségi médiában az a hír terjed, hogy egyes gyűlések helyszínein a rendőrség munkatársai blokkolták az internetet és a mobilhálózat elérhetőségét.

Ez természetesen nem igaz, nem tettünk ilyet és nincs is ilyenről tudomásunk.

A rendőrség hangsúlyozta, hogy a közösségi oldalakon közzétett – nehezen azonosítható – fényképfelvételeken minden valószínűség szerint egy szolgálati (EDR) rádiókészülék látható, olyan, amilyet a rendőrök – így a gyűlések biztosítására beosztott munkatársaik is – használnak.

Egy-egy népszerű esemény alkalmával, mely során a megszokottnál lényegesen több ember tartózkodik a helyszínen, egy közepes vármegyeszékhely forgalma koncentrálódhat kis területre – ezt már a Magyar Telekom válaszolta kérdéseinkre. Az ország egyik legnagyobb távközlési szolgáltatója szerint ez azt jelenti, hogy egy normál hétköznapon az adott helyszínen egy bizonyos átlagos forgalmi igény van, azonban a helyszínen kiépített mobilhálózat elemeinek kapacitását egy nagyobb mértékű forgalmi terhelés messze meghaladja. A 4G/5G mobilhálózatban ilyen esetben az adatforgalom lassulása vagy akár hálózatelérési probléma is tapasztalható időlegesen, mert az előfizetők egymással osztoznak az erőforrásokon. Ennek kezelésére megoldás lehet a felkészülés,

az esemény szervezőjének megbízására a szolgáltatók a rendezvények idejére ideiglenes állomásokat telepítenek és megerősítik a környező cellákat, ezzel biztosítva a stabil adatforgalmat.

A Magyar Telekom hangsúlyozta, hogy igyekszik ügyfelei igényeit kiszolgálni és hálózati kapacitását nagyobb rendezvényekre, például többnapos fesztiválokra felkészíteni, ügyfeleink hálózati elérését biztosítva.

(Borítókép: Tüntetés a Hősök terén 2024. február 16-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok