Index Vakbarát Hírportál

Ötven millió forintot nyert egy magyar játékos a Sugar Rush-on

2024. május 10., péntek 19:18

Rekordösszegű nyeremény pörgött ki péntek hajnalban a Vegas.hu oldalán. Egy magyar játékos a Sugar Rush nevű játékon vitte el az 50 millió forintos nyereményt. Ez rekord a 7. születésnapját éppen egy hónapja ünneplő oldal történetében.

„Bár csupán néhány órája történt a nagy esemény, ám már most várjuk a következőt” – fogalmazott Tulik Ágnes, a Vegas.hu marketing igazgatója az 50 millió forintos nyereménnyel kapcsolatban.

„Létezik ugyanis egy városi legenda, amely szerint a nagy nyereményeket követően, hosszú idő, amíg új, nagy nyertest köszönthetünk, ám az élet erre a tételre rendre rácáfol. Ráadásul éppen a Sugar Rush-hoz hasonló, úgynevezett slotjátékoknál fordult elő többször is, hogy egymás után viszonylag rövid időn belül jöttek össze nagyösszegű kifizetések. Arról nem beszélve, hogy minden esély megvan ennél is nagyobb nyereményre, mert a Vegas.hu oldalra hamarosan érkezik egy olyan új játék, ahol a mostani összegnek a többszöröse is elvihető lesz” – tette hozzá.

Az oldalon egyébként már 1000-nél is több slotjátékból válogathatnak a látogatók, ezek közül az egyik legnépszerűbb volt a Sugar Rush, amelynek a fejlesztője jól érzett rá az elmúlt pár évben minden platformot uraló cukorkás tematika sikerére. Az egyik játékában gumimacikra és zseléscukrokra lehet számítani a klasszikus cseresznyék és különböző gyümölcsök helyett, így talán még édesebb az élmény a játékos számára.

A nyeremény ráadásul nettó összeg. A Vegas.hu ugyanis az egyetlen olyan oldal Magyarországon, ahol az online kaszinó játékok mellett a sportfogadást is legálisan kipróbálható, s a nyereményeket adómentesen utalják bármekkora összegről is van szó.

Nos, a szerencsés játékosnak nem lesz gondja, ha például gumicukorkákkal ünnepelné hatalmas nyereményét. Ebből az összegből ugyanis nagyjából 125 ezer csomagot tudna vásárolni, amelyből ha minden nap elfogyasztana egy zacskónyit, akkor a cukorkák több mint 300 évig kitartanának – áll a közleményben.

Rovatok