Index Vakbarát Hírportál

Deutsch Tamás is ott lesz a köztévés vitán

2024. május 11., szombat 18:48

Dobrev Klára, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője számolt be arról pénteken, hogy az MTVA nyilvános vitát szervez az EP-választáshoz kapcsolódóan. Időközben már több párt EP-listavezetője is jelezte, hogy ott lesz a vitán, most Deutsch Tamás is üzent.

Mint ismert, Molnár Csaba, a DK–MSZP–Párbeszéd közös lista kampányfőnöke levelet írt az MTVA vezérigazgatójának, amelyben felszólította, hogy rendezzenek élő EP-listavezetői vitát a köztévében. Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója válaszában azt írta, hogy még a DK–MSZP–Párbeszéd felszólítását megelőzően megkezdték egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan.

Dobrev Klára a bejegyzése alatti hozzászólásban jelezte, hogy már meg is érkezett pártjukhoz a hivatalos felkérés az MTVA-tól, miszerint „a közmédia valamennyi, az EP-választáson listát állító jelölőszervezet részvételével az Európai Unió fontos témáit érintő vitát tervez”.

Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-listavezetője szintén megkapta az MTVA hivatalos meghívóját, és közösségi oldalán azt írta, ott lesz a vitán. 

Az MTVA hivatalos felkérése péntek estére a Tisza Párthoz is megérkezett. Magyar Péter, a párt alelnöke a közösségi oldalán azt írta, „örülök, hogy kiálltunk magunkért, és hogy milliókkal a hátunk mögött elértük, hogy egy évtized után a Fidesz-propaganda zászlóshajója, a »köz«televízió nem tudja megakadályozni, hogy élő választási vitaműsort rendezzenek. Én ott leszek”.

Az RTL Híradó érdeklődésére a Fidesz sajtóosztálya szombat délután közölte: 

Ahogy azt Deutsch Tamás korábban jelezte, ott lesz a vitán. Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal.

Deutsch Tamás Varga Judit egykori igazságügyi miniszter visszavonulása után lett a kormánypártok EP-listavezetője. 

Rovatok