Index Vakbarát Hírportál

Szerelemféltésből késelhette halálra élettársát egy férfi

2024. május 16., csütörtök 15:24

A nő meghalt, az emberölés felételezett gyanúsítottját a rendőrök azonosították, elfogták, majd kórházba szállíttatták.

Emberölés bűntette miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 47 éves férfival szemben – írja a police.hu.

A gyanúsított tiszaszederkényi otthonukban szerdán, 10 óra után feltehetően szerelemféltésből bántalmazta, késsel többször megszúrta élettársát.

A NŐ A HELYSZÍNEN ÉLETÉT VESZTETTE, EZT KÖVETŐEN A FÉRFI ÖNMAGA ELLEN FORDULT, SÚLYOS, ÉLETVESZÉLYES SÉRÜLÉSEKET OKOZVA MAGÁNAK.

A feltételezett elkövetőt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, a rendőrség folytatja az ügyben az eljárást.

Rovatok