Két magyar csapat is részt vett az idei Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián, amelyen összesen tíz csoport vett részt. A szíriai helyszínre való tekintettel a magyar diákok online vettek részt a versenyen, de ez nem akadályozta meg abban a „42” elnevezésű miskolci fiatalokból álló csapatot, hogy az első helyen végezzenek. A Neumann Társaság Tehetséggondozója szerint az eredmény az informatikai tehetséggondozás jelentőségét bizonyítja.
A miskolci Földes Ferenc Gimnázium négyfős diákcsapata nyerte el az aranyérmet a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián (IIOT), amelyet Szíriában rendeztek meg.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közleménye szerint május 11-én rendezték meg Szíriában az idei IIOT világversenyt, amelyen a hazai kvalifikációs Kódkupáról két továbbjutó csapat vett részt:
A világversenyen összesen tíz csapat vett részt – írja az MTI. A feladatokat egy nemzetközi bizottság állította össze, amely idén szíriai, román, olasz és magyar delegáltakból állt. A verseny előkészületeihez nagymértékben hozzájárult hazánk is, hiszen az idei versenyre kiválasztott kilenc feladat kétharmadát magyarok állították össze.
A közleményből kiderült, hogy Szíria biztonsági és geopolitikai helyzetére való tekintettel a magyar diákok online vettek részt a megmérettetésen egy közös magyarországi helyszínről.
Emlékeztettek arra, hogy az IIOT a Neumann Társaság által gondozott versenyek között az egyetlen, amelynek során a versenyzők nem egyénileg, hanem csapatban együttműködve oldják meg a feladatokat, ezért a tudáson kívül olyan „soft skillekre” is szükség van, amelyek a kooperációban segítenek.
Ez a nemzetközi szinten elért eredmény egyértelműen bizonyítja az informatikai tehetséggondozás jelentőségét és azt, hogy érdemes és fontos lehetőséget biztosítani a diákoknak a fejlődésre
– mondta Nikházy László, a Neumann Társaság Tehetséggondozó szakosztályának kitüntetett tehetséggondozója.