Index Vakbarát Hírportál

„Süllyedünk!” – Leadta a vészjelzést a BME, válságban van az egyetem

2024. május 17., péntek 15:19

Kreatív eszközökkel igyekszik felhívni elkeserítő helyzetére a figyelmet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, vagyis a BME. A tárgyalások megszakadtak az Kulturális és Innovációs Minisztériummal, így teljesen kilátástalan, hogy megoldják a béremelésekkel és egyéb financiális kérdésekkel kapcsolatos problémáikat.

Ahogy arról beszámoltunk már az Indexen, folyamatosak voltak a felsőoktatásban dolgozók béréről szóló tárgyalások a Kulturális és Innovációs Minisztériumban. Az ELTE, a BME, a LFZE és az MKE szakszervezetének vezetői egyeztettek Hankó Balázs államtitkárral, de csak apróbb eredményeket tudtak elérni.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek ez azonban kevés a túléléshez, helyzetük jelenlegi állapotáról a Műegyetemiek az Oktatás Jövőjéért Csoport közleményben tájékoztatta szerkesztőségünket.

Süllyedünk!

– kezdték közleményüket, majd azzal folytatták, hogy állami finanszírozásuk a 20 évvel ezelőtti szint 40 százalékára estek vissza, és hiába várták a fenntartótól a segítséget.

Most viszont megszakadtak a tárgyalások a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkárával, „a megfogalmazott követelésekre érdemi válaszok, vagy a kért béremelésre vonatkozó ajánlat három tárgyalási forduló után sem érkezett” – írták.

Ezért nem maradt más hátra, tegnap este leadtuk a vészjelzést. Ha az államtitkártól már nem remélhetünk megoldást, talán egy szuperhős vagy a csoda segít...

– zárták rezignált levelüket, amelyhez az alábbi videót is mellékelték.

Rovatok