Index Vakbarát Hírportál

Szentkirályi Alexandra: Nem szívesen fognék kezet Gyurcsány Ferenccel

2024. május 17., péntek 21:04

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje volt a Blikk talk! legutóbbi vendége. A műsorban elmondta, hogy miért kezdett el politizálni, mit gondol Gyurcsány Ferencről, és szerinte mi Karácsony Gergely történelmi bűne.

Szentkirályi Alexandra a Blikknek adott, pénteken megjelent interjújában elmondta, hogy szerinte Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc is rémálom, valamint az is, amit most Budapesttel csinálnak.

A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje ennek ellenére szeretne vitázni Gyurcsány Ferenccel.

Én várnék egy olyan vitát, ahol Gyurcsány Ferenccel lehet beszélgetni, vitatkozni, mert azt gondolom, teljesen egyértelmű, hogy nem Karácsony Gergely az, aki ezt a várost vezeti. Lehet, hogy ő van a kirakatban, de egészen biztos, hogy mögötte Gyurcsány Ferenc áll

– jegyezte meg. Hozzátette, hogy szerinte „Gyurcsány Ferenc ül a kormánynál, Karácsony Gergely meg a hátsó gyerekülésben pislog közben kifelé”.

Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony Gergelynek a budapestiek adtak egy esélyt, „de ő gyakorlatilag a választók arcába hazudott”. A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony Gergely történelmi bűne, hogy „bevitte magával, a hátán Gyurcsány Ferencet a fővárosba”.

A főpolgármester dolga az, hogy ez a város élhető legyen, meg legyen szervezve, legyen tisztaság. Nem hiszek az emberek megbélyegzésében, de a liberálisabbak is ugyanúgy azt szeretnék, hogy ne folyjon ki a szemét a kukából, hogy lehessen közlekedni, hogy tisztább legyen a levegő, vagy hogy tisztábbak, rendezettek legyenek az utcák

– emelte ki Szentkirályi Alexandra.

Azt is elmondta, hogy azért lépett be 2005-ben a Fidelitasba, mert rájött, hogy „nem szeretne olyan országban élni, ahol azt mondják az embereknek, hogy ha nem tetszik, akkor el lehet innen menni”.

„Nem a politikai pályafutásomat indította be Gyurcsány Ferenc szerencsére, hanem az indíttatásomat adta meg ahhoz, hogy én ne akarjam a hazámat egy ilyen ember kezébe tenni” – hangsúlyozta.

Szentkirályi Alexandra megjegyezte, hogy nagyon elege van Gyurcsány Ferencből, és bár ha találkoznának köszönne, de nem szívesen fogna vele kezet.

Rovatok