Index Vakbarát Hírportál

Fontos dátumra emlékeztetett a pénzügyminisztérium államtitkára

2024. május 18., szombat 08:57

Május 21-én éjfélkor lejár az adóbevallások beadásának, átnézésének és jóváhagyásának határideje, illetve a felajánlható 1+1 százalékos támogatások átruházásának határideje is. Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerint eddig kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel a magyarok, durván 7 milliárd forinttal többet, mint 2023-ban.

Hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából a mostani bevallásukban, mint tavaly, az eSZJA portálra belépők száma pedig meghaladta a 4 milliót – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton az MTI-vel.

Tállai András felhívta a figyelmet arra is, hogy kedden éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. Hozzátette, „kiemelkedően magas összeget” ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából:

tavaly 23 milliárd 746 milliót, míg idén eddig 30 milliárd 974 millió forintot. Ez 7,2 milliárddal magasabb az egy évvel korábbinál

– fogalmazott az államtitkár. Mint mondta, a civilszervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról szóló rendelkező nyilatkozat is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eSZJA-felületén adható be legegyszerűbben és leggyorsabban kedd éjfélig.

Tállai András hozzátette, hogy szintén kedd éjfélig lehet átnézni, kiegészíteni, módosítani vagy elfogadni az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet. Az az adózó, aki egyetért a tervezetben foglaltakkal, és nem tesz semmit – kivéve az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeket, az egyéni vállalkozókat és az őstermelőket –, annak május 21-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Máig több mint 4 millióan léptek be az eSZJA-portálra, 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket. Módosítás nélkül 970 ezer adózó hagyta jóvá a bevallását, 511 ezren módosítottak a tervezetükön, míg 2,2 millióan már beadták a bevallásukat

– mondta az államtitkár. 

Fontos – emelte ki –, hogy az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk „közlemény” rovatában mindig fel kell tüntetni, e nélkül ugyanis a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni.

Visszaigénylések, kedvezmények

Tállai András szót ejtett arról is, hogy a személyi jövedelemadót illetően idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni. Ugyanakkor még mindig jelentős számban vannak olyanok, akik bár rendelkeznek ilyen típusú megtakarítással, mégsem veszik igénybe ezt a lehetőséget. A nyugdíjcélú öngondoskodási formák, illetve az önsegélyező és egészségpénztárak ugyan nem csökkentik az összevont adóalap adóját, tehát az szja-t mindenképp be kell fizetni év közben,

ám az adóbevallásban visszaigényelhető ennek egy része, amit aztán a megtakarítási számlán írnak jóvá.

Az államtitkár végezetül elmondta, a kormány adópolitikájának egyik pillére, hogy tovább kell csökkenteni az adminisztrációt, és folytatni kell az adócsökkentést. Hozzátette, Magyarországon sokrétű a családtámogatások rendszere, ennek része például

A családi adó- és járulékkedvezményeknek köszönhetően mintegy évi 350-370 milliárd forint marad a családok zsebében – olvasható a közleményben.

Rovatok