Index Vakbarát Hírportál

Ágyúlövésekre számíthat a lakosság kedden a budai Várból

2024. május 20., hétfő 12:53

Az esztergomi rondella felől hagyományőrzők ágyúlövései törik meg a főváros csendjét kedden délelőtt, arra kérik a lakosságot, hogy legyenek türelemmel a fokozott hanghatások miatt.

A Honvédelmi Minisztérium közleményben hívja fel a lakosság figyelmét, hogy május 21-én, kedden 10 órától ünnepélyes zászlófelvonás mellett történik mindez.

A megnövekedett zajszint miatt a lakosság türelmét és megértését kérik – írták közleményükben.

Egy tank is megjelent korábban Budapesten

Még 2023 szeptemberében jelent meg Budapesten az a német gyártmányú Leopard 2 harckocsi, amelyről a TikTokra is került fel videó. 

A katonai jármű a Hős utcánál forgolódott a Hungária körúton, a manőverezés miatt átmenetileg le is zárták az érintett útszakaszt a járműforgalom elől.

Az első harckocsit Mosonmagyaróvár közelében, a Lajta pihenőhelyen fotózta le az lhsn.hu olvasója. A haditechnikára szakosodott portál szerint a most beérkezett eszközök még csak a referenciapéldányok lehetnek.

Rovatok