Mint ismert, Robert Fico szlovák miniszterelnököt a kormány nyitrabányai kihelyezett, május 16-i ülése után többször is meglőtték. A politikus azóta túl van az életveszélyen. Az ügy kapcsán megnéztük, hogyan szabályozza a magyar büntetőjog a politikusok elleni merényletet, és melyek az elmúlt másfél évszázad magyar történelmében a legismertebb politikai merényletek, illetve merényletkísérletek.
A hatályos büntető törvénykönyvben nincs merénylet elnevezésű tényállás. 1989-ig volt, de más állam elleni bűncselekményekkel együtt kisöpörték a btk.-ból. Eredetileg a merénylet olyan emberölést vagy testi sértést jelentett, amelyet – a szocializmus érdekében kifejtett tevékenysége miatt – népképviseleti szerv tagja, állami szervnél vagy társadalmi szervezetnél irányító tevékenységet betöltő személy ellen követnek el. Aztán az az álláspont kerekedett felül, hogy a merényletnek minősülő cselekmények alapvetően nem az államot, hanem az emberi életet és a testi épséget támadják, ezért emberölés, illetőleg súlyos testi sértés címén továbbra is büntethetők. A mai btk. 160. §-a e.) pontja szerint
a büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, közfeladatot ellátó személy sérelmére, e feladatának teljesítése során, továbbá a hivatalos, a külföldi hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy sérelmére követik el.
Vagyis a köznyelvben (politikai) merényletnek nevezett cselekményt a büntetőjog az emberölés minősített eseteként írja le. Egyébként az emberölésre irányuló előkészület is üldözendő, amely akár ötévi szabadságvesztéssel sújtható.
Íme néhány merénylet, merényletkísérlet a magyar történelem elmúlt másfél évszázadából.
Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia – becenevén Sissi – 1854. április 24-én kötött házasságot Ferenc Józseffel. Erzsébet magyar királynét hiába tartották korának egyik legszebb és leggazdagabb asszonyának, mégsem találta meg a boldogságot, amit szinte egész életében hajszolt. 1898. szeptember 10-én Svájcban tartózkodott, és kísérőjével, Sztáray Irma grófnővel a Genfi-tó partján hajókiránduláshoz készülődött, amikor egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista egy hegyesre fent reszelővel szíven szúrta.
A támadást követően a halál nem állt be rögtön. Bár a szúrást ejtő fegyver eljutott az áldozat szívéig, de kisebb sebet ejtett, így a királyné csak később lett rosszul. A támadó a szúráskor ellökte őt, Sztáray Irma és az arra járók segítették fel. Ezután arról érdeklődött, vajon mit akarhatott tőle ez az ember.
A szoros fűzőt viselő Erzsébet a támadás után felállt, és saját lábán ment fel a fedélzetre. A hajó elindulása után rosszul lett, összeesett, ekkor találták meg a súlyos sebet. Visszafordultak, de hiába vitték vissza a sebesültet a szállodájába, a Hotel Beaurivage-ba, az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A királyné utolsó mondata így hangzott: „Was ist mit mir geschehen?”, azaz a „Mi történt velem?” volt. A későbbi orvosi vélemény szerint megmentésére akkor sem lett volna esély, ha a sebesülést előbb fedezik fel.
Luchenit a merénylet után rögtön elfogták. Saját bevallása szerint meg akarta ölni egy királyi család valamelyik tagját, mindegy, hogy kit.
Vallomásában elmondta, hogy az áldozat kiválasztásában vaktában cselekedett, még Umberto király ellen is felmerült benne egy merénylet terve. Amúgy az olasz uralkodót 1900. július 29-én Monzában tényleg meggyilkolták. Lucheni a nyomozóknak azt is elárulta, hogy a merényletsorozattal a kizsákmányolásra alapuló állapotok felforgatása és egy olyan világ megszületése volt a célja, amelyben senkinek sem kell nélkülöznie. A merénylőt végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és cellájában lett öngyilkos 1910 októberében.
1912. június 7-én merényletkísérletet követtek el a Parlamentben Tisza István házelnök ellen. A pisztolylövések nyomai ma is ott vannak az alsóházi ülésterem faburkolatán.
Porogi András, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa az üggyel kapcsolatban az Indexnek elmondta: Tisza István, a „geszti remete” négyéves önkéntes száműzetés után, 1912 tavaszán tért vissza a politikai életbe. Egy nappal azután, hogy az Országgyűlés házelnöknek választotta, a munkások a „vérvörös csütörtökön” a Parlament elé vonultak. Tisza úgy vélte, hogy közeledik egy nagy háború, amely a soknemzetiségű, a román és a szerb irredenta törekvések célpontjában álló Magyarország számára könnyen élet-halál harccá válhat. Európa nagyhatalmai közül az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege volt a leggyengébb, ezért a hadseregfejlesztést szolgáló véderőtörvény elfogadását alapvető nemzeti érdeknek tekintette. Miután az ellenzéki obstrukció miatt tizenegy hónapja húzódott a törvény tárgyalása, feljogosítva érezte magát Tisza, hogy véget vessen az obstrukciónak, és a házszabályt áthágva szavazásra tegye fel a kérdést. A kormánypárti többség a június 4-i délelőtti ülésen elfogadta a véderőjavaslatot. A délutáni ülésre az ellenzék tiltakozásul már mindenféle zajkeltő eszközzel érkezett: sípolással, trombitálással, dobolással tették lehetetlenné az ülést. Tisza több alkalommal is szünetet rendelt el, végül azonban karhatalommal vezettette ki a renitens képviselőket, majd a mentelmi bizottság néhány hétre el is tiltotta őket az üléseken való részvételtől.
A merénylőt, Kovács Gyulát május végén botrányos viselkedése miatt a mentelmi bizottság harminc napra kitiltotta az ülésekről. Június 7-én ennek ellenére bement a Parlamentbe, és helyet foglalt a sajtó számára fenntartott karzaton. Az ellenzék részéről éppen senki sem volt a teremben, amikor Tisza István házelnök 11 óra után néhány perccel megnyitotta az ülést. Alig mondott néhány mondatot, amikor Kovács a sajtókarzat korlátján átlépve az ülésterembe ugrott.
Van itt még egy ellenzéki képviselő!
– ordította, és forgópisztolyával három lövést adott le az elnöklő Tiszára. A kormánypárti képviselők rárontottak, de mielőtt még elérték volna, Kovács főbe lőtte magát. Tisza a lövésekre meg sem rezdült, egyetlen reakciója egy kézmozdulat volt, amellyel jelezte a karzaton ülő feleségének, hogy nem érte baj, majd egy sajnálkozó mondat után folytatta az ülés levezetését. De Kovács nem csak Tiszát, önmagát sem tudta megölni. Kórházba szállították, megoperálták, és csakhamar teljesen felépült. A merénylet miatt bíróság elé került, de „mélyebb öntudatzavarra” hivatkozva felmentették.
Tisza ellen ezt követően még további három merényletet követtek el, amelyek közül az utolsó, 1918. október 31-én már az életébe került. Utolsó szavai ezek voltak:
Ennek így kellett lennie.
A szarajevói merénylet a 20. századi történelem messze legtragikusabb következményekkel járó politikai gyilkossága volt. Tarján M. Tamás történész szerint az 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd főhercegre, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörökösére és feleségére leadott halálos lövések vezettek ugyanis az európai nagyhatalmi viszonyokat gyökerestől felforgató első világháború kitöréséhez.
Ferenc Ferdinánd és Hohenberg Zsófia hercegnő a Monarchia hadseregének boszniai gyakorlata miatt érkezett Szarajevóba, de látogatásukkal ahhoz is igyekeztek hozzájárulni, hogy helyreálljon a Habsburg-dinasztia megtépázott tekintélye. Az utazás veszélyei mindenki előtt ismeretesek voltak, hiszen a két balkáni tartomány 1908-as annexiója óta valóságos melegágya lett a szerb terrorista szervezeteknek, amelyek
több alkalommal is merényletet kíséreltek meg az uralkodócsalád tagjai és a Monarchia tisztviselői ellen.
Ferenc Ferdinánd és hitvese a látogatást megelőző napokban egy boszniai fürdőhelyen tartózkodott, és mivel Oskar Potiorek táborszernagy éppen június 28-án tartott katonai gyakorlatot Szarajevó környékén, az alkalmat kihasználva a trónörökös is meg akart jelenni az eseményen. A kettős gyilkosságot végrehajtó Gavrilo Princip – társaival együtt – ekkor már hetek óta szervezte Ferenc Ferdinánd megölését, amiben a Fekete Kéz mellett többek között a Narodna Odbrana – magyarul Egyesülés vagy Halál – nevet viselő szerb terrorcsoport aktivistái is szerepet vállaltak.
A Tanácsköztársaság alatt több politikai célzatú gyilkosság történt. Ezek közül is kiemelkedett Hollán Sándor és fiának meggyilkolása. Az idősebb Hollánt 1887-ben a Postatakarékpénztár igazgatójává nevezték ki, 1890-ben miniszteri tanácsos lett. 1907-ben vonult nyugdíjba belügyi államtitkárként. Az ifjabb Hollánt pedig 1910-ben nevezték ki a MÁV igazgatójává. Ő szintén államtitkár volt az őszirózsás forradalomig.
A két férfit 1919. április 22-én éjjel hurcolták el Pauler utcai lakásukból a Forradalmi Kormányzótanács Terrorcsapatának tagjai (a Lenin-fiúk), majd
a Lánchídon hátulról fejbe lőtték őket és holttestüket a Dunába lökték.
A brutális bűntett, amit a kommunisták később igyekeztek eltussolni, azért is döbbenetes volt, mert Hollánék nem szervezkedtek, nem fogtak fegyvert Kun Béláék ellen, és utóbb kiderült, az volt a vesztük, hogy a házmesterük és felesége szemet vetett a lakásukra.
1931. szeptember 13-án éjfél után húsz perccel robbantottak fel a biatorbágyi viaduktra rávezető töltésen egy sínszálat, amikor a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat áthaladt rajta. A mozdony és az első hat kocsi huszonhat méter magasról zuhant le, huszonkét ember meghalt, tizenheten súlyosan megsebesültek. Előre nem volt tudható, melyik vonat lesz az áldozat, mert a menetrend szerint a bécsi gyors előtt 15 perccel egy tehervonatnak kellett volna áthaladnia a hídon.
Aznap éjszaka a tehervonat késett, így előreengedték a gyorsvonatot. Ezen múlott a tragédia?
A nyomozók megtalálták a robbanószerkezetet és egy furcsa levelet, amelyben kommunista szervezkedésről írnak. Októberben kézre is kerítették a Bécsben élő Matuska Szilvesztert, aki elfogása után nemcsak a biatorbágyi, hanem egy németországi és egy ausztriai robbantást is magára vállalt. A férfi már a mentés során feltűnt a helyszínen és azt állította, hogy a vonat egyik lezuhant kocsijában utazott. Furcsa viselkedése – a nyomozók kivételével – többeknek szemet szúrt, de csak október 7-én tartóztatták le Bécsben.
Matuska két osztrák és három magyar bíróság előtt állt az ügyben. A bécsi pert 1932 júniusában tartották. A tárgyaláson elmebetegnek állította be magát, egy új világvallásról szónokolt, mégis épelméjűnek találták, és hat évre ítélték. A fellebbviteli tárgyaláson, 1932. október 11-én az osztrák legfelsőbb bíróság a védelem által benyújtott és részletesen indokolt semmisségi panaszt visszautasította, és helybenhagyta az ítéletet.
Ami a hazai bíróságokat illeti, a pestvidéki törvényszék 1934. november 20-án Matuskát halálra ítélte. A fellebbezést követően a budapesti ítélőtábla 1935. június 25-én ült össze, és másnap ítéletet is hirdetett. A tábla csak a mellékbüntetést illetően tett – egyébként lényegtelen – korrekciót. A védelem ezt már nem fellebbezhette meg, csak semmisségi panasszal fordulhatott a Kúriához, amely ténykérdést nem, kizárólag jogi kérdést vizsgálhatott felül.
A Kúria 1935. december 13-án a semmisségi panaszt elutasította. Horthy Miklós kormányzó – teljesítve az osztrák feltételt – kegyelmet adott Matuskának. Az pedig, hogy Matuska magányos őrült volt-e, esetleg egy csoport tagja, vagy valakiknek a megbízásából cselekedett-e, azóta sem tisztázott.
A rendszerváltozás óta szerencsére nem történt hazánkban politikai merénylet. Egyedül talán Horn Gyula rejtélyes balesete kapcsán merült fel a merényletkísérlet gyanúja.
Az elmúlt évtizedek egyik legellentmondásosabb politikusa, Horn Gyula főszerepet játszott a kommunista állampárt, az MSZMP feloszlatásában és a jogutód MSZP megalakításában. Legnagyobb politikai sikerét az 1994-es országgyűlési választásokon aratta, amikor MSZP-elnökként és miniszterelnök-jelöltjeként győzelemre vezette a szocialistákat. Pályafutása kis híján derékba tört: 1994. május 6-án este – két nappal a választások első fordulója előtt – az őt szállító Saab személyautó a 3-as főúton egy kivilágítatlan, üresen álló teherautóba rohant és felborult.
Horn egyik nyakcsigolyájának nyúlványa és jobb csuklója eltört, emellett kisebb agyrázkódást is szenvedett.
Horn jó ideig sajátos nyakmerevítővel közlekedett. Közben elterjedt, hogy merényletet akartak elkövetni a választások abszolút esélyese ellen. Szekeres Imre, az MSZP akkori alelnöke egy nyilatkozatában a Saabbal haladó két másik autó utasait idézte, akik szerint a sofőr végig a sávjában haladt, de valami megijesztette, és ezért tért át a szembejövő sávba. Horn egy nagy, fehér villanásról beszélt, amit megerősített a sofőrje is. Az Országos Rendőr-főkapitányság viszont egyértelműen balesetnek minősítette a történteket.
(Borítókép: Horn Gyulát, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökét Miskolcon a Megyei Kórház sebészetének intenzív osztályán ápolják, miután súlyos autóbalesetet szenvedett. Fotó: Végh László / MTI)