Index Vakbarát Hírportál

Felhőszakadás, jégeső és heves zivatarok érkeznek több vármegyében

2024. május 21., kedd 06:05

Kedden több órára kisüt a nap, a késő délutáni órákban azonban zivatarrendszer érheti el a délnyugati országrészt. Több vármegyében is másodfokú figyelmeztetés van érvényben zivatar miatt.

Kedden a felhősebb nyugati tájak kivételével a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon lehet csapadék, majd délután délnyugat felől erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és zivatarrendszer érkezik, amely idővel északkelet felé helyeződik át.

Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső, viharos szél kísérheti, nagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon heves zivatar is valószínű.

Zivataroktól függetlenül megélénkül, helyenként megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 26 és 31 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb maradhat az idő.

A HungaroMet előrejelzése szerint elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben zivatar és felhőszakadás miatt az ország nagy részén. Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani Baranya, Somogy, Tolna és Zala vármegyében, ahol másodfokú figyelmeztetés van érvényben. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyében. 

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok