Index Vakbarát Hírportál

Ezek a körülmények okozhatták a verőcei tragédiát

2024. május 21., kedd 14:58

A mentőmellény életet menthet, de csak akkor, ha azt már az úton is viseljük – a szakértő elmondása szerint. Elképzelhető, hogy a jövőben szigorítanak majd a szabályokon a vízi rendészek.

„Az a tapasztalat, hogy a tárolóhelyen tárolt mentőmellény senkit sem mentett még meg” – így vélekedett arról Vígh János ipari búvároktató az ATV Start című műsorában arról, hogy mekkora esélyük van ilyen esetben a túlélésre a baleset résztvevőinek.

A szakértő hozzátette, hogy hosszabb távon valóban kényelmetlen lehet a viselete, de ezért érdemes beszerezni olyan önfelfújó mellényt, ami – amíg nincs vészhelyzet – szinte észrevehetetlenül viselhető. Kiemelte, hogy egy esetben nem tud segíteni a bajbajutotton a mellény: ha a hajó alá esik. Onnan minél hamarabb ki kell jutni.

Vígh János szerint az is nehezíti a vízbe esetek helyzetét, hogy a Duna vize hideg és erős sodrású is, a pánik pedig el tudja dönteni egy bajbajutott sorsát. Meglátása szerint a papír nem minden, a tudás is sokat számít, ha a motorcsónakba ül az ember, így elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben szigorítanak a szabályokon a vízi rendészek.

Halálos hajóbaleset Verőcénél

Tóth Mihály, a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) szóvivője hétfőn az M1-en úgy nyilatkozott: a motorcsónak típusából arra lehet következtetni, hogy nagy sebességre volt képes a hobbihajó, a roncsokból ítélve pedig gyaníthatóan nagy sebességgel is ütközött.

Mint megírtuk, halálos hajóbaleset történt Verőcénél szombat éjjel, ahol egy szállodahajó ütközött egy kisgéphajóval. A rendőrség tájékoztatása szerint a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek. A történtekkel kapcsolatban a tragédia szerelmespárjának iskolája közleményt is kiadott.

Huszonnégy órával a baleset után már el is hagyhatta az országot a verőcei hajóbalesetben résztvevő MS Heidelberg. Borbély Zoltán közlekedési szakjogász szerint ha megfelelően dokumentálták a hajót, akkor ez teljesen szabályosan történhetett, bár ebből a Hableány tragédiájának idején is volt probléma.

(Borítókép: A szállodahajó 2024. május 19-én a Dunán, amelyet a rendőrök állítottak meg Komáromnál. Május 18-án éjjel Verőcénél egy motorcsónak szállodahajóval ütközött. Fotó: Krizsán Csaba / MTI)

Rovatok