Index Vakbarát Hírportál

Rabszolgaként dolgoztatott hajléktalanokat egy vidéki gazda

2024. május 22., szerda 07:22

Három év fegyházat is kaphat a gazda kényszermunka és emberkereskedelem miatt, aki ingyen dolgoztatott hajléktalanokat.

Békésen legelésznek a lovak pócspetri egyik utolsó utcájában. Az RTL Híradója úgy tudja, hogy az állatokat hajléktalanok gondozták, viszont fizetést nem kaptak érte.

A gazda három embert szállásolt el egy romos házban, cserébe elvárta, hogy gondozzák a jószágokat. Volt, akit egy baromfifeldolgozóba küldött munkára, a fizetését pedig megtartotta. Amikor egyikük szökni próbált, a gazda visszahozta és megverte. Két hajléktalan évek múlva tudott csak megszökni tőle. Három év fegyházzal büntetnék a férfit kényszermunka és emberkereskedelem miatt.

A vádlottnak több háza is van a környéken, ahol állatokat tart és fát vág. Ehhez kellett neki munkaerő. A vád szerint 2019 óta szervezett be hajléktalanokat. Az RTL úgy tudja, hogy az utcán szólította le őket és sanyarú körülmények között élhettek. Víz nem volt bekötve a házba és csak lavórból lehetett mosakodni, valamint négyen zsúfolódtak össze egy apró szobában.

Az egyik áldozatnak csak többszöri próbálkozásra sikerült elmenekülnie. Amikor a vádlott megtalálta, még meg is verte. A pócspetriek nem mertek nyíltan beszélni a történtekről.

Az ügyészség a gazdát három év fegyházzal büntetné.

Rovatok