Index Vakbarát Hírportál

Rosszul lett és összeesett egy férfi a Gellért fürdőben

2024. május 22., szerda 18:47

Összeesett egy 71 éves francia turista május 18-án a Gellért fürdő pezsgőmedencéjében. A mentők érkezéséig az úszómesterek kezdték meg a férfi újraélesztését.

Budapesten töltötte pünkösdi hétvégéjét egy 71 éves francia turista. Az idős férfi május 18-án, délután lett rosszul a Gellért fürdő pezsgőmedencéjében – számolt be az Énbudapestem. 

Az úszómesterként dolgozó diák időben észrevette, hogy az idős ember nem érzi jól magát, ezért rögtön a segítségére sietett. 

A fiatal kihúzta a vízből a férfit, aki ekkor már nem lélegzett.

Az úszómester azonnal hozzákezdett az újraélesztéshez. Kollégája értesítette a fürdő egyik vezetőjét és a másik úszómestert. Összesen három percig szívmasszást alkalmaztak, majd közösen folytatták az életmentést. Mindeközben a rohammentősök is megérkeztek a fürdőbe. A francia férfit végül stabil állapotban vitték a Honvédkórház sürgősségi osztályára. 

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. büszke a kollégáik helytállására, ezért az úszómestereket jutalomban részesítik – tették hozzá.

Rovatok