Visszalépés miatt nem lesz fideszes polgármesterjelöltje Tiszabőnek, ahol így egyetlen jelölt maradt, a függetlenként induló Novák (korábban Mága) Csaba, Mága Zoltán testvére. A visszalépés nem sokkal azután történt, hogy kiderült, a helyi Fidesz mindent megpróbált, hogy lejárassa a független jelöltet, és megakadályozza az önkormányzati választáson való indulását.
A 24.hu értesülése szerint nem lesz fideszes polgármesterjelölt a június 9-ei önkormányzati választáson Tiszabőn. A kormánypárt Bíró Zoltán alpolgármestert indította volna a választáson, de a politikus szerdán visszalépett az indulástól, ami a Nemzeti Választási Iroda honlapján is megjelent. A hírportál megpróbált kapcsolatba lépni az alpolgármesterrel, de sikertelenül.
A fideszes jelölt visszalépésére azután került sor, hogy kiderült, hogyan próbálta megakadályozni a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település fideszes vezetése, hogy az önkormányzati választásra nyilvántartásba vegyék Novák Csaba független polgármesterjelöltet, Mága Zoltán hegedűművész testvérét.
Mint 24. hu korábban írta, Novák Csaba nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottság annak ellenére utasította el, hogy leadta az induláshoz szükséges negyven érvényes ajánlást.
A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG ARRA HIVATKOZOTT, HOGY EGY NÉVTELEN LEVÉL ÉRKEZETT A TESTÜLETHEZ, MELYHEZ TÖBB ORVOSI IGAZOLÁST IS MELLÉKELTEK; A BIZOTTSÁG A LEVÉLBEN LEÍRT „SÚLYOS ÁLLÍTÁSOKRA” TEKINTETTEL ELUTASÍTOTTA A POLGÁRMESTERJELÖLT NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELÉT.
Novák orvosi iratait egy névtelen bejelentő küldte el a választási bizottságnak. Ezt követően Tiszabő fideszes polgármestere is Novák mentális állapotára hivatkozva próbálta volna megakadályozni indulását a választáson.
Novák ügyvédje a lapnak megerősítette, hogy valódi dokumentumokat juttattak el a helyi választási bizottságnak,
de ezek több mint tíz évvel ezelőtti kezelőlapok, amelyek különösen védett személyes adatok, és amelyekhez a kérelmező legálisan nem férhetett volna hozzá.
Az ügy először a helyi, majd a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Választási Bizottsághoz került, de végül a Kúrián zárult, mely érdemi vizsgálat nélkül elutasította a fideszes polgármester kérelmét. Ezzel véglegessé vált, hogy Mága Zoltán testvére független polgármesterjelöltként indulhat az önkormányzati választáson.
A dokumentumok felhasználása miatt Novákék feljelentést tettek, mire a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
A 24.hu arra is emlékeztetett, hogy Bíró Zoltán, a Fidesz most visszalépett polgármesterjelöltje az előző önkormányzati választás után úgy lett képviselő és alpolgármester, hogy pártfogói felügyelet alatt állt felfüggesztett börtönbüntetése miatt, amit az úgynevezett szocpolos csalássorozatban való részvétele miatt szabtak ki rá. Ebben az ügyben ítélték el a távozó fideszes polgármestert is, de Novák Csaba is rendelkezik már priusszal. Mága testvérét két év, végrehajtásban öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt.