A Tisza Párt alelnöke, Magyar Péter szerint Tiborcz István bankjának szervezhetik ki a Diákhitel Központ ügyfeleit.A diákhitelezés jövőjével kapcsolatos állítások minden alapot nélkülöznek, állítja a Diákhitel Központ.
Tavaly novemberben olyan törvénymódosítást fogadott el a parlament, amely kötelezi a Diákhitel Központot, hogy adja át több százezer diák adatait a Magyar Fejlesztési Banknak – erről írt a 24.hu. A Tisza párt alelnöke, a Diákhitel Központ központ korábbi, időközben politikai pályára lépő vezetője elmondása alapján azonban a törvénymódosítás oka, hogy két lépcsőben a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Gránit Bankhoz szervezzék ki a Diákhitel Központ ügyfeleit.
A lap rámutatott: nemrég kezdődhetett a Diákhitel Központ Zrt. rendszereinek a Magyar Fejlesztési Bankba (MFB) integrálása. Azt sejtik, hogy a Diákhitel Központ napjai meg vannak számlálva, így hamarosan beolvaszthatják az MFB-be.
Felháborítónak tartom, hogy meg akarnak szüntetni egy olyan intézményt, amely évente több ezer hallgatónak nyújt lehetőséget arra, hogy finanszírozza saját tanulmányait. Számos statisztika készült már arról, hogy hányan köszönhetik a Diákhitel Központ működésének a diplomájukat
– ezt mondta a lapnak a Tisza Párt alelnöke. Magyar Péter sikersztorinak nevezte a társaság eddigi működését, mert szerinte a központ azon kevés állami intézmény közé tartozott, amellyel az elmúlt több mint húsz évben az ügyfelek is elégedettek voltak.
Magyar Péter szerint a hitelezési rendszert valójában nem is az MFB miatt bolygatják, hanem azért, hogy két lépcsőben a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Gránit Bankhoz szervezzék ki.
Frissítés: „A 24.hu oldalán megjelent, a diákhitelezés jövőjével kapcsolatos állítások minden alapot nélkülöznek” – így reagált péntek délelőtt a Diákhitel Központ.
Az intézmény azt írta, hogy a diákhitelt, ahogy korábban is, a Diákhitel Központ folyósítja az ügyfelek különböző bankoknál vezetett folyószámláira.
A rendkívül kedvezményes Diákhitel Számlát biztosító pénzintézetek kiválasztása transzparens módon, a nyilvánosság tájékoztatása mellett zajlott.
Állításuk szerint – a 24.hu állításaival szemben – a hallgatók nem egy pénzügyi intézménnyel, hanem az új rendszer eredményeképpen az OTP, az ERSTE, az MBH Bank és a Gránit bank hálózatában nyithatnak Diákhitel Számlát. Emellett a Diákhitel Központ, ahogy eddig, úgy a jövőben is az MFB égisze alatt fog működni, amely megbízható szervezeti hátteret biztosít a diákhitelezés számára. A diákhitelezés keretében mai napig 500 milliárd forintot meghaladó értékben történt folyósítás több mint fél millió hallgató részére.
Mint írták, a Diákhitel Zrt. alapítása óta a Magyar Fejlesztési Bank égisze alatt működik, ebben a jövőben sem lesz változás, hangsúlyozták és hozzátették, hogy az új működési struktúra célja, hogy az MFB a hallgatói és képzési hitelrendszer működtetésével kapcsolatos, szerződésben rögzített feladatok végzésével járuljon hozzá a Diákhitel céljainak megvalósításhoz, növelve a hatékonyságot, ezáltal költségmegtakarítást elérve.
Az intézmény szervezeti működésének átalakítása nem érinti a hiteltermékeket, változatlanul ugyanazokkal a feltételekkel igényelhetők a diákhitelek.
– fogalmaztak. Kiemelték, hogy a diákhitelezés rendszere egy világszinten is elismert sikertörténet, mely minden olyan hallgatónak segítséget nyújt, aki anyagi gondjai miatt nem tudja megkezdeni vagy folytatni tanulmányait. 2024-ben is kedvezményes 7,99 százalékos kamattal igényelhető a szabadfelhasználású Diákhitel1, valamint a kamatmentes, önköltségre fordítható Diákhitel2. Ezt a segítséget a magyar állam továbbra is biztosítja mindenkinek, akinek szüksége van rá.
A Diákhitel Központ Zrt. végül felszólította a 24.hu-t, hogy az érintett hallgatók érdekében viselkedjen felelősen, ne terjesszen valótlanságokat és fejezze be az álhírek terjesztését a diákhitelezésről.