Index Vakbarát Hírportál

Öten vertek meg az iskolában egy 13 éves fiút Nagykónyin, másnap kórházba került

2024. május 24., péntek 19:34

Brutálisan megvertek egy 13 éves kisfiút a Nagykónyi általános iskolában csütörtökön, de a tankerületi központ szerint csak másnap, pénteken került kórházba. A verésről videó is készült, az ügyben feljelentést tettek, a rendőrség garázdaság miatt nyomoz.

Csütörtök reggel, még a tanórák kezdete előtt esett neki egy fiú az osztálytársának, akit ököllel többször is megütött. Ezután még négy másik diák csatlakozott hozzá, és ők is megverték a 13 éves fiút a nagykónyi általános iskolában. Mindezt tucatnyian nézték az osztályteremben – számolt be az RTL Híradó.

A csatorna beszámolója szerint a rendőrség pénteken már elkezdte kihallgatni az érintetteket, és garázdaság gyanúja miatt indított büntetőeljárást, miután az áldozat szülei feljelentést tettek.

A Tamási Tankerületi Központ a Híradó megkeresésére azt közölte, hogy a megvert 13 éves kisfiú pénteken került be a kórházba, míg a többi tanulóval pszichológus foglalkozik, egyéni és csoportos foglalkozáson.

Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus szerint „az áldozatvédelem biztosan az első”, és úgy véli, hogy a megvert kisfiúnak a családja mellett az lehet a legnagyobb segítség, ha az osztálytársaitól is megkapja a támogatást. 

A szakértő azt mondta, külön kell majd foglalkozni azzal a fiúval, aki a videó alapján először kezdte el ütni az áldozatot, és külön kell majd kezelni a hozzá csatlakozó többi bántalmazót is.

Engem őszintén szólva ez nyomasztott leginkább. Hogy amikor már úgy tűnt, lezajlott az incidens, akkor jött még egy gyerek, és megint egy. Nem egyszerre támadták meg a kisfiút, hanem egymás után sokan

– fogalmazott Jármi Éva a Híradónak.

Rovatok