Szombaton már több napsütésre számíthatunk. Záporok, zivatarok kialakulására kevesebb helyen van esély. Hajnalban helyenként, főként északkeleten nagy területen pára, köd képződhet, ami néhol lassan oszlik fel.
–Szombaton a kezdetben felhős, párás részeken is naposra fordul az idő, és a fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára mindenütt kisüt a nap. Zápor, zivatar több helyen, nagyobb számban az északnyugati, nyugati országrészben alakulhat ki, néhol heves zivatar sem zárható ki. Erős vagy viharos széllökés csak zivatar környezetében lehet – olvasható a HungaroMet előrejelzésében.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 24 és 28 fok között alakul. Vasárnap lényeges változás nem várható, a többórás napsütés mellett helyenként záporok, zivatarok tarkítják a napot.
Hajnalban pára, ködfoltok előfordulhatnak. Északon és nyugaton, délnyugaton élénk lesz a légmozgás napközben – írja az Időkép.
Délután 24–29 fokos csúcsértékeket mérhetünk.
Szombatra figyelmeztetést adtak ki zivatar miatt
Vasárnap szintén zivatar miatt elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben
Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia,