A gyógyíthatatlan betegséggel küzdő alkotmányjogász egy Facebook-bejegyzésben közölte, hogy a Momentumra szavaz, mert egyedül e párt témái között találta meg a számára szakemberként és magánemberként is legfontosabb témákat.
A gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel a közösségi médiában jelentette be, hogy a Momentum választási programja győzte meg leginkább, ezért őket választja az Európai Unió parlamenti választásain.
Az „életvégi döntésekhez való jogért” kampányoló, egyre rosszabb egészségügyi állapotban lévő alkotmányjogász azt írta, hogy szakmailag és magánemberként is a Momentumnál találta meg a számára legmeghatározóbb témákat, köztük a „jogállamiság és az emberi jogok védelmének felkarolását”.
De, mint arról beszámolt, a döntő érv az volt számára, hogy „a választási programban az életvégi döntésekhez való jog konkrétan szerepel”.
Számomra a Momentum jelöltjei a legmeggyőzőbbek
– jelentette ki.
A bejegyzése végén Karsai Dániel Magyar Péternek, a Tisza Párt alelnökének és üzent. „A Momentum kapcsán Magyar Péter figyelmét felhívom arra, hogy negatív eposzi jelzők aggatása a Fidesz jellemzője” – írta, utalva ezzel a Magyar Péter és a momentumos politikusok közti csörtére.
Karsai Dániel a közelmúltban interjút adott az Indexnek is, ahol többek között arról is beszélt, hogy az öngyilkosság lehetősége nem vetődött fel benne. A videóinterjú ide kattintva érhető el.