Index Vakbarát Hírportál

Magyar Pétert szimpatizánsai megrongáltak egy kávézót Tatabányán, az üzemeltető feljelentéssel fenyegetőzik

2024. május 26., vasárnap 10:34

A tatabányai Turul Kávézó üzemeltetője azt mondta, hogy Magyar Péter tüntetése után megrongálták a vendéglátóhelyét. Azt is kilátásba helyezte, hogy feljelentést tesz a történtek miatt.

Magyar Péter országjárása keretében péntek este érkezett Tatabányára. Beszédében azt mondta, hogy a szimpatizánsait nem engedték be a főtéren található Turul Kávézóba. A rendezvény után támogatói megrongálták a kávézót – számolt be Boczonádi János, az önkormányzati tulajdonban lévő vendéglátóhely üzemeltetője a kemma.hu-nak.

„Jöttek szimpatizánsok a kampányrendezvény előtt, akik a teraszon szerettek volna helyet foglalni, de minden asztalunk foglalva volt” – mondta a üzemeltető. Beszámolója szerint Magyar Péter támogatói erre hevesen reagáltak, és már eleve indulatosan mentek a megyeháza előtti térre.

A Tisza Párt alelnöke ezután mondott beszédet a több száz fős tömeg előtt, amelyben kitért arra is, hogy szerinte a híveit szándékosan tiltották ki a kávézóból. Az üzemeltető szerint Magyar Péter üzenete erőszakos indulatokat váltott ki, mivel

TÁMOGATÓI KÖZÜL KÉSŐBB TÖBBEN IS MEGRONGÁLTÁK A KÁVÉZÓ ÜVEGFALÁT, AMELY ENNEK KÖVETKEZTÉBEN MEG IS REPEDT.

Boczonádi János azt is megjegyezte: „Aznap este fogadtunk politikai szimpatizánsokat, de nekik a terasz helyett megfelelt a kávézó nemdohányzó, zárt része.” Mint mondta, teljes mértékben jogtalannak tartja az ellenük felhozott vádakat, miszerint kitiltották volna Magyar Péter követőit.

Az üzemeltető ezenkívül azt is közölte: 

Hírnévrontás miatt feljelentést teszek. Legalábbis nagyon erősen gondolkodom rajta. Kénytelen vagyok helyre tenni azt a gyalázkodást, amit a közösségi oldalon kaptunk emiatt.

Végül azt is elmondta, hogy a megrepedt üvegfal bármikor berobbanhat, így a kávézó belső része, illetve annak út felőli oldala jelenleg használhatatlan a vendégek számára.

Magyar Péter hívei közt is visszatetszést váltott ki a tatabányai eset

A „Talpra, Magyarok! – TISZA – Tisztelet és Szabadság Párt Közössége nevű, 137 ezer taggal rendelkező Facebook-csoportban is szóba került a tatabányai eset. Egy felhasználó például azt írta: „A tegnapi tatabányai Turul Cafeval kapcsolatban szerintem elindult egy elég kontraproduktív folyamat, ami hiteltelenítheti a közösségünket, és aminek nagyon elejét kéne venni.”

Mint írta, a kávézóba „nem engedtek be néhány tisza pártos pólóban levő segítőt”, és szerinte ezt helytelenül tette a vendéglátóhely. Véleménye szerint Magyar Péter ezt megfelelően reagálta le a beszédben, amelyet követően „meg is látogatta a közeli kávézót jó pár száz emberrel egyetemben”.

Elmondása szerint a Tisza Párt alelnökét „minden további nélkül beengedték, bevitte a hölgyeket is, akiket a felszolgáló nem engedett be eredetileg. Bent odament hozzá a tulaj is, és megbeszélték a dolgot. Minden erőszak, pfujolás és agresszió nélkül!” – fogalmazott a posztoló, majd megjegyezte: 

És itt értünk el a mondanivalóm lényegéhez. Nyilvánvaló, hogy nincs rendben, ami történt, de a megoldásnak olyannak kell lenni, ami méltó a Tisza Párt és a közösség eszméjéhez. Ez pedig az, amit Péter csinált, ahogy ő kezelte ezt a helyzetet! Az, hogy utána egy fideszes trollhadsereg módjára lerohanja mindenki a kávézó Facebook-oldalát, Google-értékelését, hogy húzzák le a helyet, az szerintem nem egyeztethető össze ezzel a szemlélettel!

„Nem védeni akarom a kávézót, mert nem helyes ami történt (de azt sem tudhatjuk, hogy kinek milyen mérlegelési lehetősége volt ott erre a helyzetre azonnal reagálni). Viszont az, hogy mi magunk milyen stílusban, megoldással reagálunk erre, az nem a kávézót, hanem minket minősít! Ne legyünk véresszájú csürhe, mert akkor nem fogunk különbözni azoktól, akik a hatalmi gépezettől ezért kapják a pénzüket!” – írta a bejegyzés szerzője, akinek véleményét sok kommentelő is osztotta.

Megszólalt a Tisza Párt

A tatabányai Turul Étteremben történtekkel kapcsolatban a Tisztelet és Szabadság Párt vasárnap délután közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy: „A propaganda által a tatabányai Turul Étterem kapcsán terjesztett hazugságokból egy szó sem igaz”, hozzátéve, hogy „a hazugságokat terjesztő tulajdonost és minden sajtóterméket fel fogunk jelenteni”.

„Senki nem lépett fel erőszakosan, ahogy a videókon is hallatszik, teljesen kulturált hangnemben beszéltük meg a történteket. Sem ablak nem repedt meg, sem lincshangulat nem volt, az étterem forgalma viszont az átlagos többszöröse lehetett” – írták.

A valóság az, hogy az étterem alkalmazottja járt el meglehetősen furcsán, amikor a TISZA Párt aktivistáit a rendezvény előtt nem engedte be az étterembe. Természetesen lehet hazudozni, de a korrekt eljárás egy egyszerű bocsánatkérés lett volna

– áll a közleményben.

Rovatok