Index Vakbarát Hírportál

Vona Gábor: Van miért bocsánatot kérnem a politikai múltamért

2024. május 27., hétfő 08:24

A kockázatot látom Magyar Péterben, nagyon keveset tudunk róla – mondta egy interjúban Vona Gábor. Majd később azt is hozzátette, ha most mellé kellene állnia a pártjával, akkor az olyan lenne, „mintha a rulettasztalon mindent feltennék a piros nyolcasra”.

Vona Gábor, a Második Reformkor elnöke interjút adott a Szabad Európának, amelyben elmondta, továbbra is várja Magyar Pétertől a magyarázatot, hogy miért nem áll ki ellene vitára. Egyelőre ürügyeket és nem magyarázatokat kapott – mondta.

A Második Reformkor elnöke továbbá beszélt arról is, hogy:

A teljes interjút az alábbi videóban tudja megnézni.

(Vona Gábor 2023. augusztus 17-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok