Index Vakbarát Hírportál

Kunhalmi Ágnes: Orbán Viktor történelmet hamisít, Magyar Péter ötleteitől meg az isten mentsen

2024. május 30., csütörtök 14:22

Történelmünk során mindig a jobboldal sodorta háborúba az országot, nem a baloldal. És mi most is a béke pártján állunk – reagált Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a Facebook-oldalán a kormányoldal „Háború és Béke” kampányára. Az ellenzéki politikus az Indexnek azt mondta: „az orbáni háborús logikának”, melyet most óriásplakátokkal akarnak elfedni – „vagyis amit valójában te akarsz, azzal vádold ellenfeleidet” –, nagyon rossz vége lesz. Emellett azt is elárulta lapunknak, hogy mit kapott volna azért, ha ő áll elő Magyar Péter ötletével.

Az MSZP társelnöke azzal kapcsolatban nyilatkozott lapunknak, hogy a kormányoldal óriásplakátokon hirdeti, egyedül csak ők állnak a béke pártján, miközben a baloldal háborúba sodorná az országot. Kunhalmi Ágnes szerint Orbán Viktor „történelemhamisítást követ” el, amikor azt állítja, hogy Magyarországot belekényszerítették a két világháborúba. Valójában azonban a magyar jobboldal önként, szuverén döntéssel lépett be a vesztes háborúkba, vagyis a magyar történelem során „mindig a jobboldal sodorta háborúba az országot, nem a baloldal”.

Veszélyes politikára figyelmeztet

Az ellenzéki politikus azt is közölte, hogy „az orbáni háborús logika” érhető tetten a kormány politikájában, szerinte ezt támasztja alá például a nagymértékű fegyverbeszerzés, illetve a várpalotai lőszergyár is, amely éppen az uniós tagállamok lőszerellátását biztosítja majd, noha a kormány azt hangoztatja, nem szállít fegyvert Ukrajnába. „Csak azoknak, akik szállítanak” – jegyezte meg a társelnök.

Kunhalmi Ágnes továbbá úgy véli, hogy az Európai Unió nemzetállamok laza szövetséggé történő visszafejlesztésének célja, „amit Orbán Viktor és szélsőjobboldali szövetségesei akarnak”, újabb melegágya lesz az európai konfliktusoknak és határrevizionista törekvéseknek.

Az egész európai közösség azért jött létre lépésről lépésre a második világháború után, hogy biztosítsa Európa népeinek békéjét és jólétét. Akik június 9-én Orbánra és a Fideszre szavaznak, azok jó, ha tudják, szavazatukkal valójában utat nyitnak Orbán uniót gyengítő, az EU-t nemzetállamok laza szövetségére visszabontó, határrevizionista háborús törekvéseinek

– fogalmazott az MSZP társelnöke, aki szerint ez nem lehet hosszú távon a demokratikus jobboldalnak sem valódi alternatívája Magyarországon.

Emlékeztetett arra is hogy Böröndi Gábor vezérkari főnök „a szittya szellem visszaállításáról” beszélt, miközben „közismert, hogy ez a két világháború közötti időszakban a határrevíziós törekvések katonai megoldását is jelentette”.

Az MSZP társelnöke szerint Orbán Viktort az egész orosz–ukrán háború is csak annyiban érdekli, hogy megbonthatók-e a világháború utáni nemzetközi szerződésekben védett határok, amelyek eddig a békét szolgálták.

Orbán politikája egyszerű: amit te akarsz valójában, azzal vádold az ellenfeleidet

– válaszolta lapunknak az ellenzéki politikus.

Gyurcsány Ferenc: Rongy társaság háborús zavarodottságba sodorja az országot

„Háborúpárti az édesanyátok térde kalácsa!” – üzente csütörtökön a kormánypártoknak Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a közösségi oldalán a „Háború és Béke” kampányra reagálva, majd 13 pontban sorolta fel, miért gondolja így.

Milyen lehetne a harmadikutas politika?

Kunhalmi Ágnes ugyanakkor azt is megjegyezte: pont az orbáni háborús logika miatt is elképedve hallgatta a Telex műsorában, amikor Magyar Péter arról beszélt, hogy Orbán Viktort „úgymond felfelé buktatva” az Európai Bizottság vagy az Európai Tanács elnökének tenné, mondván, így szabaduljunk meg tőle.

Isten ments! Orbántól nem csak Magyarországot, de az egész EU-t meg kellene szabadítani, nem kiterjeszteni a hatalmát. Ha mi mondtuk volna, hogy legyen Orbán az EB vagy az ET elnöke, már keresztre feszített volna minket a Fideszen túli nyilvánosság is. Ha hirtelen olimpiapártiak lennénk, mint Magyar, vagy Orbánt demokratikus hősnek és példaképnek neveznénk – ami sokat elárul Magyar személyiségéről, vagy pozitívan értékelnénk az első Orbán-kormány tevékenységét – Josip Tot-ostul, Kaya Ibrahim-ostul, csonka média kuratóriumostul egészen a Fidesz által megakadályozott parlamenti vizsgálóbizottságokig, amelyek már akkor megmutatták Orbán autoriter hajlamát –, hát biztos nem lennénk nemzeti hősök

– hívta fel a figyelmet az MSZP társelnöke.

Hozzátette, lehet gúnyolódni az együttműködésen és a mostani baloldali pártok együttműködésén is, de együttműködési kényszer volt, van és lesz is. Kunhalmi Ágnes kifejtette, hogy a baloldal felismerte a pedofilügy utáni korrekció szükségességét, amit nagyon régen szorgalmazott ő maga is. Az ellenzéki politikus szerint ezzel pedig az egyedüli biztosan EU-barát és nem EU-szkeptikus, illetve az egyetlen európai jólétet akaró, Orbán Viktor politikáját lecserélő, továbbá a baloldalt ért hazugságait elutasító erővé vált a DK–MSZP–Párbeszéd-összefogás.

Ezt az autoriter rendszert nem mi találtuk ki, ezt a választójogi törvényt nem mi alkottuk. De ebben a rendszerben az ellenzék nem hibázhat. Hiba, ha valaki azt hirdeti, hogy majd ő egyedül megdönti a Fideszt. Hiba, ha az ellenzéket és a kormányt egyszerre akarja valaki most váltani. Ebből már rosszul jöttünk ki párszor 2010 óta. Mindenki tudja, hogy ha nem lesz kiegyezés – mégpedig időben – az ellenzék meghatározó szereplői között, a kanyarban sem leszünk 2026-ban Orbánnal szemben. Magyar Péter sem. Ezt ő maga is tudja, hiszen nem buta ember. Mégis Magyar Péter maga jelentette ki, hogy nem akar együttműködni senkivel sem. Ráadásul Magyar Péter abba az Európai Néppártba akar beülni az Európai Parlamentben, amelyben a Semjén Zsolt-féle KDNP is ül

– fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP társelnökének meggyőződése, hogy aki képes békét és kiegyezést hozni az ellenzéki oldalon, az fogja tudni legyőzni Orbán Viktort. „Be kellene bizonyítanunk, együtt, hogy jobbak vagyunk, mint a Fidesz. Hogy a demokraták színes és széles közössége képes együttműködni, nézeteltéréseik ellenére közös célokat, útitervet adni hazájuknak. Ez lehetne az a hőn áhított harmadikutas politika, amellyel szerinte biztosan le lehetne győzni Orbánt” – vélekedett Kunhalmi Ágnes.

(Borítókép: Kunhalmi Ágnes 2024. március 28-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok