Orbán Viktor úgy gondolta, ha nyilvánossá teszi a konfliktusát Soros Györggyel, és bemutatja az embereknek „az igazi Sorost”, akkor a magyar nép, illetve annak a többsége vele lesz – olvasható G. Fodor Gábor politológusnak, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatójának legújabb, Orbán kontra Soros című könyvében, amelynek műfaját politikai bulvárregényként határozta meg. A könyvet elolvastuk, ebben a cikkünkben pedig összefoglaltuk, hogy miről, és leginkább kiknek szól.
Mi újat lehet még elmesélni arról a politikai szembenállásról, amit a kormányoldal évek óta nagy erőkkel sulykol a társadalomba? – tehető fel a kérdés G. Fodor Gábor új könyvével kapcsolatban. Ilyen szempontból, mondhatni, megkésett munka az Orbán kontra Soros. A „sorosozás”, a Soros-ellenes kampány a 2018-as országgyűlési választásra lett csúcsra járatva. Soros György arcával már nem egyszer kiplakátolták az egész országot, nevét még a legkisebb magyar településeken is ismerik, és bárki „ki tudja számolni”, hogy a kormányoldalon született politikai egyenletek végeredménye mindig: Soros.
G. Fodor Gábor azonban úgy véli, ha a kormányoldal meg akarja tartani a választóit, akkor időről időre el kell nekik mondani, hogy mi és miért történik.
Az Orbán kontra Soros könyvbemutatóján arról beszélt: akik a politikát csinálják, nem tudják megspórolni, hogy elmeséljék a saját történetüket. És való igaz, hogy
az Orbán kontra Soros egy narratíva, méghozzá nem meglepő módon a kormányoldal narratívája.
A kötet nem egy tudományos munka, de erre saját bevallása szerint sem törekedett a szerző. A könyv műfajával kapcsolatban G. Fodor Gábor azt mondta, hogy „ez egy politikai bulvárregény, de ez egy igaz történet”, amelynek azonban népmesei keretet adott:
Két kimagaslóan tehetséges magyar ember mintegy négy évtizeden át tartó kapcsolatát, egymást keresztező, egymást gáncsoló törekvéseit meséli el ez a könyv. Egy semmiből jövő felcsúti srác (Viktor) és egy Budapesten született, emigránsként előbb Londonba, majd Amerikába távozó magyar zsidó fiú (Soros) történetét. [...] a népmesék nyelvén szólva: a legkisebb királyfi és a hétfejű sárkány sztorija ez, ami jó sokáig fogva tartja majd az emberi képzeletet.
Dávid és Góliát harcaként írja le kettejük viaskodását. Van:
Mindketten egy-egy abszolútumot képviselnek, és az összecsapásuk elkerülhetetlen.
A könyvbemutatón G. Fodor kifejtette, hogy már a könyökén jön ki az az értelmezéstörténet, amely „a tudományok eszközével és a tanítványok íráskészségével” szentté avatja Soros Györgyöt. A politológus szerint könyve fordítottját – vagyis a Soros kontra Orbánt – már „megírták ezerszer”, ismerhető az a történet, amelyben Orbán Viktor maga a sötétség, aki diktatúrát, fasizmust és maffiaállamot épít Magyarországon.
Az Orbán kontra Sorosban azonban Soros a sötétség, akinek még egy baráti teniszmeccset is meg kell nyernie, mert fáj neki, ha veszít; nem szereti a nemzetállamokat, de az a feladata, hogy a világ újrarendeződésében Amerikának a lehető legjobb pozíciói legyenek; aki azt hiszi, hogy pénzzel mindent, illetve mindenkit megvehet; magának akarta Magyarországot, megpróbálta megvenni Orbánt és a Fideszt is, de ellenálltak neki.
G. Fodor Gábor könyvét a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában adták ki. Ugyanitt, három éve már megjelent egy Soros Györggyel foglalkozó kötet A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában címmel. Ebben a Schmidt Mária vezette XXI. Század Intézet munkatársai írtak fejezeteket a Soros-birodalom születéséről, működéséről, ténykedéséről és céljairól.
Az utolsó fejezetet G. Fodor Gábor írta, és lényegében a mostani könyvének főbb állításait részben már vázolta: szerinte a Karl Popper osztrák származású filozófus követőjének számító Soros György afféle rejtőzködő filozófus-királynak tartja magát, akinek az a célja, hogy agyafúrt módon, „vétkek által”, a fennálló politikai berendezkedések cáfolatával (baj van a jogállamisággal, a médiaviszonyokkal, a bírói függetlenséggel), társadalmi felhatalmazás nélkül felnyissa a zárt társadalmakat, azokat „beteg demokráciáknak”, „nem igazi demokráciáknak” állítsa be.
Adott tehát egy Isten-komplexussal rendelkező, messianisztikus nézetekkel megáldott filozófus, aki ráadásul milliárdos is. Pénze, befolyása révén a világ egyik legnagyobb hatalmú embere, de egészen bizonyosan a legnagyobb hatalmú filozófusa. A Filozófus célja azonban nem a világ megértése, hanem a világ megváltoztatása. A milliárdos filozófusnak tehát politikai céljai vannak
– állapította meg G. Fodor. A konklúziója az, hogy ravaszság ellen csak ravaszság működik, nem megcáfolni kell Sorost, hanem megnevezni, a láthatatlant láthatóvá tenni.
Az Orbán kontra Sorosban G. Fodor továbbvitte a történetet, és arról ír: éppen az volt a kormányoldal dilemmája, amikor 2015-ben a migrációs válság tetőzése idején kiteljesedett a bevándorlás miatt a párharc, hogy meg lehet-e nevezni Sorost. A politológus szerint Viktor (mert a könyvben következetesen csak a keresztnevén hívja a miniszterelnököt) legnagyobb érdeme, Soros szemében pedig a legnagyobb vétke, hogy kivonszolta a napra, és megnevezte őt:
Viktor egyszer csak bemutatta, hogy ki áll a bevándorláspárti zászló mögött.
Soros György megnevezése Orbán Viktor ötlete volt, mindenki lebeszélte erről, mert senki sem mert volna nekimenni a milliárdosnak. A miniszterelnök először Kövér Lászlót győzte meg a „sorosozásról”, aztán a Fidesz elnökségét, és „utána már mentek a dolgok a maguk útján”.
Viktornak az volt a meggyőződése, hogy ezt a meccset meg lehet nyerni, ha a meccs a víz felett zajlik. Úgy gondolta, hogy ha nyilvánossá teszi a konfliktust, ha bemutatja az embereknek az igazi Sorost, akkor a magyar nép, illetve annak a többsége vele lesz
– írja G. Fodor.
A politológus szerint ez jó taktikának bizonyult, „mert ha Soros valamit utál, akkor az éppen a napfény, az ilyen típusú nyilvánosság”, Orbán Viktor számára azonban ez a párbajra hívás jelentette a nemzetközi politikában a világkarrier kezdetét, beleállt egy liberális-illiberális küzdelembe, és azzal, hogy Soros György felvette a kesztyűt, a magyar miniszterelnök elindult a világposzterség felé.
Ugyanakkor G. Fodor azt írja, hogy Soros olyan, mint egy hidra, a birodalmával vívott csata ma sem ért véget, mert a rendszerét nem lehet egy csapásra legyőzni. Majd Orbánt idézi, aki azt mondta:
Az egyik ok, amiért Soros még életben van, hogy mindenképpen szeretne bennünket legyőzni, amit én megértek. Nem akar úgy távozni az árnyékvilágba, hogy a számára legfontosabb országban nem intézte el az ellenfelet.
A miniszterelnök szerint Soros egy „beteg egójú ember”, akit szorít az idő, és ezért „egyre intenzívebben fog majd Magyarországon próbálkozni”. G. Fodor ugyanezen a vonalon maradva azt fejtegeti könyve végén, hogy nagy erőkkel dolgoznak Magyarország ellen, és minél előbb letakarítanák a pályáról, vagyis „a helyzet életveszélyes”.
Egészen biztosan sokak szemöldökráncolását váltja ki, hogy G. Fodor szerint a kegyelmi ügy kirobbantása, Novák Katalin köztársasági elnök lemondása és Varga Judit visszavonulása mögött is a Soros-erőket kell látni:
Soros által finanszírozott lapok veszik át az ellenzéki politika szerkezeti helyét azzal a felszólítással, hogy hagyjátok a politikusokat, és indítanak el egy olyan hadműveletet 2024 elején, ami végül a köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter, leendő Fidesz EP-listavezető lemondásához, és a közéletből történő visszavonulásához vezet.
A választásokhoz közeledve kampányüzenet-értékű, hogy a politológus végül arra jut könyvében: a „viktoriánus politikából” akkor lehet világerőt csinálni, akkor van a „Viktor-féle vonalnak” esélye, ha a világ gazdasági és stratégiai újraformálódása megerősíti a szuverenistákat a globalistákkal szemben.
Miután G. Fodor Soros Györgyöt egy sárkánynak, egy hidrának, egy ördögi abszolútumnak írta le egész könyvében, utoljára még elmeséli, Ridley Scott Napóleon című filmjének nézése közben Orbán Viktor felhívta a moziban, és a Karmelitába invitálta, hogy elmondja: ő sokakkal ellentétben nem magyar származásúnak, hanem magyar embernek tartja Soros Györgyöt, és ha valahol veszélyben lesz, akkor a magyar államra számíthat. Még akkor is, ha szerinte az is igaz rá, hogy „a baloldal is bent van a nemzetben, mint a Himnuszban a balsors, és ő a nemzetünknek az a része, ami az Isten csapása”, „de ettől még a nemzetünk része”.
Az Orbán kontra Soros könyvbemutatóján G. Fodor Gábor arról beszélt, hogy azt a történetet szerette volna megírni, ami összeköti az Orbán Viktor Soros-ösztöndíja és a 2015-ös migrációs válság kirobbanása közötti időszakot, hogy így végre egyben olvasható legyen az egész történet. A politológus kifejtette, hogy a nagy történetek megértéséhez közelebb visznek a kis történetek, merthogy azok árulkodóak. Elmondása szerint a könyv megírásához több, a két főszereplőhöz közel álló személlyel is leült beszélgetni (a köszönetnyilvánításnál fel is sorolja őket). Ez sajnos azonban az Orbán kontra Soroson nem nagyon érződik, néhány anekdotát leszámítva, inkább
egy Soros György elleni vádiratként, és egy Orbán Viktor mellett érvelő, magyarázó politikai munkának tekinthető a könyv.
G. Fodor úgy fogalmazott, az Orbán kontra Soros egy olyan könyv, amely kirak egy puzzle-t arról, hogy mi miért történt. De azt is hozzátette: lehet, hogy ez a puzzle nem tökéletes, lehet vele vitatkozni, vagy egy másikat kirakni.
Ha ennek a könyvnek az a célja, hogy a kormányoldal szavazóinak nyújtson támpontot Orbán Viktor politikájához, akkor egy könnyen érthető és olvasható munkát vehetnek a kezükbe. Ha valaki csak arra kíváncsi, hogyan keretezi a kormányoldal a politikáját, annak egyfajta betekintést jelenthet az Orbán kontra Soros. Az azonban nem valószínű, hogy akik eleve elvetik a kormány politikáját, azoknak ezután a könyv után legyen ahaélményük.
Nemrégiben többek között új könyvéről is beszélt G. Fodor Gábor az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában.
G. Fodor Gábor: Orbán kontra Soros
Kiadó: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány 2024
Szerkesztette: Fekete Rajmund
272 oldal
(Borítókép: G. Fodor Gábor: Orbán kontra Soros. Fotó: Tövissi Bence / Index)