Kínában, illetve Kínán kívül is máig ismert, népszerű műnek számít A háború művészete című ókori hadtudományi munka, amelynek jelentősége messze túlmutat a kulturális örökség voltán, és közelebb visz a kínai stratégiai gondolkodás megértéséhez. Most egyedi, javított és kibővített kiadásban vehetik kezükbe a magyar olvasók.
A háború az ország legfontosabb ügye, az élet és a halál alapja, a túlélés, illetve a pusztulás útja, melynek tanulmányozása el nem hanyagolható.
A Troubadour Books Időkapu sorozatában megjelent kötet sokadik magyarországi kiadása Szun-ce – A háború művészetének (Bing fa / Ping fa). Tokaji Zsolt Kína-kutatót, írót, műfordítót, a Károli Gáspár Református Egyetem kínai tanszékének oktatóját többek között arról kérdeztük, hogy miben más ez a kötet, vagy mitől különlegesebb, mint az előzőekben kiadottak.
Tokaji Zsolt az Indexnek elmondta: alig egy tucat olyan hadtudományi mű ismerhető ma, amely a kínai ókor második feléből (i. e. 5. sz. – i. sz. 3. század) származik.
„Ezek közül, sőt a később íródott művek közül is vitathatatlanul Szun-ce – azaz Sunzi – rövidke, ám felettébb magvas könyve vált a legismertebbé, nemcsak Kínában, hanem világszerte. Ezt a jelentős, szerény terjedelmű művet a kiadói igényekhez igazodva gyakorta más, ókori hadtudományi alkotásokkal együtt jelentetik meg. Ez azért is nagyszerű, mert így a nagyközönséghez eljuthatnak olyan, A háború művészetéhez hasonlóan fontos alkotások is, amelyek máshogyan nehezen válhatnának ismertté. Jelen kiadás esetében arról van szó, hogy Szun-ce műve mellé nem a korábban kiadott Vu-ve – Wuzi – és Sze-ma fa – vagyis Sima fa – könyveket csatoltuk, hanem az úgynevezett »másik Szun-cé-t«” – magyarázta lapunknak a Kína-kutató.
A „másik Szun-ce” az i. e. 316-ban elhunyt Szun Pin (Sun Bin) néven ismert hadvezér. Tokaji Zsolt megjegyezte: ő gyaníthatóan a nagy Szun-ce ötödik-hatodik generációs leszármazottja lehetett, és nagynevű őséhez hasonlóan szintén jelentős hadvezér vált belőle.
Tiszteleti nevén őt is Szun-ceként emlegetik, és az ő nevéhez is köthető egy, A háború művészete című katonai traktátus. Erről azonban csak 1972-ben szerezhetett tudomást a világ, amikor is egy i. e. 2. században lezárt sírból előkerült a bambuszcsíkokra íródott könyve. A több mint két évezreden át ismeretlen alkotás igen nagy szenzációnak számított Kínában. A felfedezés után néhány évtizeddel a külföldi vizsgálata és fordítása is elkezdődött
– mondta a Kína-kutató.
Magyarul első ízben szintén az ő fordításában volt olvasható Szun Pin munkája 2002-ben. A Troubadour Books-féle magyar kiadás az első olyan kötet, amely egyszerre tartalmazza „a két Szun-ce” műveit.
Az „eredeti” Szun-ce neve valójában: Szun Vu (Sun Wu), az Index kérdésére válaszolva, hogy akkor miért nem ezt a nevet használják szerzőként A háború művészeténél, Tokaji Zsolt elmondta: a -ce, vagyis -zi egy tiszteleti szó, ami „mesterként” értelmezhető; tehát a Szun-ce annyit tesz, hogy „Szun mester”.
„Ez a tiszteleti megnevezési forma ismerős lehet a nagy taoista bölcs, Lao Tan – Lao Dan – nevéből, akit leginkább Lao-ceként – Laozi – emlegetnek, vagy Konfuciusz kínai megnevezéséből is, akire nem az eredeti nevén, Kung Niuként – Kong Niu –, hanem Kung-ceként – Kongzi – szokás hivatkozni” – hívta fel a figyelmet a Kína-kutató.
A Troubadour Books-féle kiadás előszavában és utószavában Tokaji Zsolt történeti kontextusba helyezte Szun-ce alakját. Valós történelmi személy volt, de keveset tudni róla, és kétségek is akadtak azzal kapcsolatban, hogy valóban az ő munkája-e A háború művészete.
A Kína-kutató kifejtette, hogy a történeti művek emlegetnek egy Szun Vu nevű hadvezért (i. e. 544 – i. e. 496), akinek A háború művészete megírását is tulajdonítják.
Szinte bizonyos, hogy történeti személyről van szó, mint ahogy mára az is bizonyos, ezt a művet semmiképpen nem írhatta ő. Sok egyéb stiláris jegy mellett erre utal például az is, hogy a műben szereplő könnyűlovasság majd csak az i. e. 4. század közepén jelenik meg a kínai haderőnemek sorában, és az i. e. 6. században még a számszeríj is ismeretlen volt. A művet ma egy körülbelül az i. e. 4. század közepéről-végéről származó, feltehetően több szerző által kompilált szövegnek tekintjük. A mű tekintélyét növelendő tulajdonították a két évszázaddal korábban élt hadvezérnek. Nem kizárt, hogy Szun Vunak is volt egy hasonló könyve, amely azonban már pár száz évvel később elveszett, így egyszerűen »legyártottak« egyet helyette
– válaszolta Tokaji Zsolt az Indexnek.
Hogyan és miért pont ez a mű tudott világhírűvé válni? – tettük fel a kérdést a Kína-kutatónak, aki ezzel kapcsolatban azt válaszolta, hogy már az ókori Kínában is ezt a művet tartották a legrégebbinek, amelynek ismeretét a későbbi évszázadokban, évezredekben kötelezővé tették a tisztek és tábornokok számára.
„Jelentőségét és népszerűségét annak is köszönheti, hogy a többi műhöz képest jóval kevesebb, a saját korához kötött történelmi, illetve politikai részletet tartalmaz, és jóval több kortól, valamint helytől független, általános érvényű megállapítást tesz” – jegyezte meg Tokaji Zsolt.
Egy XVIII. századi francia jezsuita misszionáriusnak tulajdonítják A háború művészetének első nyugati nyelvű fordítását (1772), amit aztán Bonaparte Napóleon is tanulmányozott. Az első angol nyelvű fordítás 1905-ben készült a japán változat alapján, majd 1910-ben jelent meg az első filológiailag pontos, szöveghű angol fordítás. Tokaji Zsolt könyvhöz írt utószavából kiderül, hogy A háború művészete megtalálható volt a náci vezető, Adolf Hitler könyvtárában, illetve a kínai kommunista vezető, Mao Ce-tung is használta. Az 1990-es években, az öbölháborúban Norman Schwarzkopf Jr. és Colin Powell tábornok is több ízben emlegette Szun-ce egyik-másik alaptézisét.
A Troubadour Books gondozásában megjelent kötet nem csupán egy bővített, hanem egyben egy javított kiadás is. Arról, hogy mit kellett javítani az eddig megjelent szövegekhez képest, a Kína-kutató elmondta:
A klasszikus kínai nyelv legrégebbi formájának, a magyarul ókínaiként emlegetett nyelv sajátossága, hogy nem egységes. Egy-egy szövegnek korszakok, szerzők és műfajok szerint több értelmezése is lehetséges. A kínai műveltségben az ókori alkotások, mint a legkorábbi kultúrkincsek, kiemelt jelentőségűnek számítanak, amelyek vizsgálata, elemzése immár második évezrede folyamatosan tart. A modern szövegkritikai vizsgálatok eredményeképpen sokszor a szövegek értelmezése is változik. Ezek a változások természetesen nem eredményezik a szöveg drasztikus átértelmezését, ez alatt csak egy-egy szó, kifejezés pontosítását kell érteni. Példának okáért sohasem fog olyasmi kiderülni, hogy Szun-ce műve valójában nem is a hadviselésről íródott katonai traktátus, hanem egy jóskönyv. Ráadásul az idegen nyelvre történő átültetés során az értelmezések lehetőségének száma még jobban megnövekszik. A híres ókori taoista műnek, Lao-ce Út és erénykönyvének – Tao tö king – ezért létezik mára több mint egy tucat magyar fordítása.
Tokaji Zsolt hozzátette: Szun-ce esetében öt magyar fordítás ismert, ebből három az ő munkájának köszönhető, a most megjelent fordításban azonban az értelmezések pontosításán túl sokkal gazdagabb és alaposabb magyarázó jegyzeteket talál az olvasó, mint a korábbi kiadásokban.
Kérdésünkre, hogy mennyire számít ma is alapműnek Szun-ce munkája Kínában, és mennyire említik együtt Szun Pin művével, Tokaji Zsolt kiemelte: A háború művészete Kínában és Kínán kívül is máig ismert, illetve népszerű műnek számít.
„Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben Szun Vu és Szun Pin alkotása igen gyakran együtt kerül kiadásra, azt kell mondani, hogy az utóbbi még manapság is jóval kevésbé ismert, és azt a kultúrtörténeti jelentőséget, ismertséget, amelyet Szun Vu műve a magáénak tudhat, feltehetően soha nem is fogja utolérni” – vélekedett a Kína-kutató.
A háború művészete aktuális mű, ha valaki meg szeretné érteni a kínai stratégiai gondolkodást. Tokaji Zsolt kiemelte, hogy minden olyan területen, ahol a stratégiai gondolkodásnak, tervezésnek jelentősége van (hadviselés, politika, sport, gazdasági, pénzügyi tervezés, marketing, vállalatvezetés) mind a mai napig előszeretettel hivatkoznak a műben megfogalmazott gondolatokra. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta a Kína-kutató: ez persze nem azt jelenti, hogy a mai kínai politikai és katonai vezetők A háború művészetével a kezükben kelnek és fekszenek, de nyilvánvalóan sokat merítenek belőle, a műben megfogalmazott alapvető, általános érvényű gondolatokat előszeretettel használják referenciaként.
Vagyis A háború művészete egy máig használt kézikönyv, amelynek jelentősége messze túlmutat a kulturális öröksége voltán
– jelentette ki Tokaji Zsolt.
A Troubadour Books Időkapu sorozatában A háború művészete mellett további kötetek is várhatóak (Platón – Szokratész védőbeszéde / A lakoma, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij – A játékos, Szerb Antal – Utas és Holdvilág, valamint A Pendragon legenda), illetve a kiadó gondozásában eddig már megjelent: Oscar Wilde klasszikusa, a Dorian Gray arcképe, Niccolo Machiavelli munkája, A fejedelem, és az Elmélkedések Marcus Aureliustól.
A sorozat attól is különleges, hogy mindegyik kötet élénk színezetű, szemet megragadó borítót kapott, a lapok oldalai színezettek, és így még inkább kiemelik őket a könyvkínálatból. A háború művészetének új kiadása pedig ajánlott, sőt kötelező mindazoknak, akik érdeklődnek Kína vagy a hadtudományok iránt.
Szun-ce – A háború művészete
Kiadó: Troubadour Books Időkapu-sorozat 2024
Fordította: Tokaji Zsolt
192 oldal
(Borítókép: Szun-ce – A háború művészete. Fotó: Tövissi Bence / Index)