Index Vakbarát Hírportál

Ungár Péter: Ez egy BDSM-kapcsolat, a kormány a szadista, a főváros a mazochista

2024. június 1., szombat 16:27

„Ez egy BDSM-kapcsolat a főváros és a kormány között. A kormány a szadista, a főváros a mazochista, a kormány szeret bántani, Karácsony Gergelyék pedig szeretik, ha bántják őket” – vélekedett lapunknak adott interjújában Ungár Péter. Az LMP társelnökét, európai parlamenti listavezetőjét a főpolgármester-jelölti versenyről, az EP-választásokról és pártjának helyzetéről is kérdeztük.

Ungár Péter lapunk kérdésére beszélt

„Az LMP a rezsim része is már, vagy csak szolgálója, és vajon ingyen lennének azok?” Kit idézek?

Karácsony Gergelyt. Mit nyertem?

Az majd június 9-én kiderül. Sokat kritizálja Karácsony Gergelyt, tényleg ennyire rossz a véleménye róla?

Az intellektuális képességeiről viszonylag jó véleménnyel vagyok. Ha mint régi kollégák beszélgetnénk egymással, azt mondanám, hogy Gergő, erre a kampányra, függetlenül az eredménytől, nem nagyon tudsz büszke lenni. Bármi is lesz június 9-én, úgy fogja befejezni ezt a kampányt, hogy annak az elején lement kutyába, és nem nagyon jött onnan vissza.

Épp Karácsony Gergely mondta az önök jelöltjére, Vitézy Dávidra, hogy lement kutyába. Mit jelent, hogy a főpolgármester lement kutyába?

Öt éve ő a főpolgármester, de nem az eredményeivel, terveivel, városvezetői kvalitásaival kampányol, hanem úgy viselkedik, mint egy DK-s kommentelő a Facebookon. Az egy dolog, hogy minket fideszesez, szíve joga, de az, hogy egyetértőleg megosztotta Tóta W. Árpád publicisztikáját, ami arról szól, hogy a vidék a sötétség, a főváros a világosság, az rettenetes. Ha Varsó, London vagy Párizs polgármestere ilyet tenne, már nem sokáig lenne főpolgármester. Ő megosztja a kétbites butaságokat, és közben a liberális értelmiség tapsol neki.

Mikor romlott meg a kapcsolat? 2022-ben még együtt indultak az országgyűlési választáson.

Az összefogásból és aközött, hogy kijöttünk az összefogásból, megtörtént az összefogás kudarca. Ez a kudarc megmutatta, hogy az egy rossz stratégia volt.

Karácsony Gergellyel van bármilyen személyes konfliktusa?

Haragszom rá, mert az elmúlt pár év a fővárosban elvesztegetett lehetőség volt, haragszom az előválasztási visszalépése miatt is, de nem ezzel kelek és fekszem, ez politikai jellegű harag.

Beszéltek erről?

Sokszor.

Mire jutottak?

Nem adok ki négyszemközti beszélgetéseket, ez egy szabály volt a politikában. Karácsony Gergely ehhez képest mást sem csinál a kampányban, mint hogy a saját értelmezése szerint beszél arról, hogy velem vagy Vitézy Dáviddal miről beszélt. Én a régi iskolát viszem, nem hozom nyilvánosságra négyszemközti beszélgetések tartalmát. Az előválasztási kampányban is Karácsony Gergely monodrámáját hallgattuk Gyurcsány Ferenc fenyegető sms-eiről. Most velük indul közös listán.

Mikor beszélt utoljára Karácsony Gergellyel?

Gergő ezt is nyilvánosságra hozta. Tavaly decemberben a Marischkában.

Ahol felbukkant Orbán Viktor. Milyen a kapcsolata a miniszterelnökkel?

Ha találkozunk, köszönünk. Tudom, sokan azt várják el, hogy az ember ilyenkor szerezzen egy kesztyűt, amit hozzávág, de a civilizációban ez nem így működik.

Mi a válasza arra a sugalmazásra, sokszor állításra, hogy az LMP már nem is annyira ellenzéki?

A politikai centrumban vagyunk. Nem vagyunk a kormánypártok része, és az összefogásé sem.

Az összefogás része később sem lesz az LMP?

Olyan nagy összeborulás, hogy mindenki együtt indul, nem lesz, de azt nem állítom, hogy 2026-ban semmilyen együttműködést nem kötünk senkivel.

Önállóan életképes párt az LMP?

Igen.

Hány százalékon állnak, lesz európai parlamenti mandátumuk?

3 százalék körül. Hogy lesz-e mandátum, nem tudom. Ez nem a szokásos, nem tudjuk, hogy mi lesz a választáson, mert ilyen választást még nem tartottak Magyarországon. Senki nem tudja, milyen hatása lesz annak, hogy egy fővárosi választópolgár öt, de még egy kistelepülési is négy szavazólapot kap.

Milyen következményei lesznek a párton belül, társelnökként önre nézve is, ha nem lesz mandátum?

Semmilyen.

Miért?

Mert most sincs mandátumunk.

Akkor mi alapján értékeli a tagság a társelnöki munkáját? Mi a pártvezetői vállalása befelé?

Értékelni fogjuk az európai parlamenti választási eredményt, a megyei választásokat, a fővárosi listát és az önkormányzati eredményeinket is. Több megyében indulunk, mint korábban bármikor, és bár kevesebb szó esik róla, de nekünk nagyon fontos Szolnok, Győr és Veszprém is.

A fővárosi választást Vitézy Dávid győzelme nélkül is sikerként értékelnék, ha bejutnak a közgyűlésbe?

Egyértelmű siker, ha 2019-ben nem jutottunk be, de 2024-ben bejutunk. Bízom Vitézy Dávid győzelmében is. Ahogy siker lesz az is, ha van Miskolcon, Szolnokon, Győrben képviselőnk, mert eddig nem volt.

„Az fideszes, akit a Fidesz indít”

Vitézy Dáviddal sokáig tárgyaltak, milyen kérdések merültek fel ezeken a tárgyalásokon? Vagy csak arra vártak, hogy a Fidesz Vitézy Dávidot támogatná-e?

Nem. Hamar kiderült, hogy a Fidesz Budapest-politikája és Vitézy Dávid Budapest-politikája között nincsenek súlyos átfedések. Nagyon hosszú programegyeztetés volt, egészen olyan részletekig, hogy mi az álláspontunk a Galvani híd nyomvonaláról. Vitézy Dávidnak azt is végig kellett gondolnia, hogy bedobja-e a személyes hitelességét a magyar politikába. Európában bárhol bármilyen közlekedési munkát vállalhatott volna, voltak is megbízásai, amelyeket otthagyott a jelöltségért. Választania kellett, hogy külföldön érvényesül a szakmájában, vagy hazajön, és hetekig Karácsony Gergely picsogását hallgatja. Ez egy komoly döntés.

Karácsony Gergely Vitézy Dávidot is a Fidesz jelöltjének tartja.

Ontológiai kérdés ez. A materiális valóságban a válasz erre a kérdésre, hogy az fideszes, akit a Fidesz indít. Tehát nem fideszes jelölt, mert nem a Fidesz indítja. Fideszes-e mindenki, akinek valaha volt köze a Fideszhez vagy a kormányhoz? Ezen az alapon Magyar Péter, Pálinkás József és Mellár Tamás is fideszes.

Az LMP zöldpártként definiálja önmagát, miközben Karácsony Gergely is kiemelten foglalkozik zöldügyekkel. Nem volt akkora közös halmaza ennek, hogy a főpolgármestert támogassák?

Karácsony Gergelynek a zöldpolitikához nagyon izgalmas viszonya van. Ha valakit érdekel, hogy miért nem zöld Karácsony Gergely listája, annak ajánlom a Partizánban Tüttő Kata és Barabás Richárd szereplését. Olyan volt, mintha egy vonatszerencsétlenségre ráesne egy meteor, és még fel is gyulladna. Konkrétan nem tudták, hogy az atomenergiáról mi az álláspontjuk, ráadásul Horváth Csaba ártatlanságának legügyetlenebb védelmét hallottuk, még azt sem tudták, hányadik a listán, amin ők is rajta vannak. Ha melléknevekkel kellene leírnom Karácsony Gergely listáját, nem a zöldet használnám, ahogy az európai parlamenti listájuknál sem.

Szombaton volt Karácsony Gergely programbemutatója...

...körülbelül a hatvanhatodik, igen.

A főpolgármester programbemutatóján kiemelt téma volt a város zöldítése.

A szavai helyett nézzük meg a tevékenységét, az jobban illusztrálja a helyzetet. Egy zöld főpolgármester nem akart volna járatokat ritkítani, amit Vitézy Dáviddal akadályoztunk meg. Karácsony Gergely az előválasztáson azt mondta, a zöldgondolatnak nincs társadalmi többsége Magyarországon. Aki ezt gondolja, ne hívja magát zöldpolitikusnak.

Nem tényszerű megállapítás volt ez Karácsony Gergely részéről?

Az okos zöldgondolatnak van társadalmi többsége, de ez nem az Üllői úti karókat jelenti, hanem azt, ami az emberek kompromisszumkészségére hat, és megmutatja, milyen jó célokért tudunk együtt dolgozni. Ez azt jelenti, hogy nem föntről lefelé kioktatjuk az embereket, hanem bevonjuk őket a döntésekbe.

„Ez egy BDSM-kapcsolat a főváros és a kormány között”

Karácsony Gergely sokszor hangsúlyozza, hogy milyen elvonások érték a fővárost a kormány részéről. Vitézy Dáviddal jobb lenne a főváros-kormány kapcsolat?

Karácsony Gergely azt a Tóta W.-cikket osztotta meg, amiben a miniszterelnököt őszalonnaságának nevezi a szerző. A főpolgármester szerint testszégyenítéssel is lehet már kampányolni. A fővárost valóban nagyon sokszor büntették anyagilag, de kettőn áll a vásár. Ez egy BDSM-kapcsolat a főváros és a kormány között. A kormány a szadista, a főváros a mazochista, a kormány szeret bántani, Karácsony Gergelyék pedig szeretik, ha bántják őket. Mindkét félnek ebből volt élvezete, csak közben nem épült a város. Karácsony Gergely így tudja posztolni, hogy jaj, elnyomnak, miközben Orbán Viktor meg van sértődve Budapestre, pedig a politikában ilyet nem lehet csinálni. Nem méltó egy miniszterelnök felelősségéhez, ez súlyos hiba, és a budapestiek ezért megbüntetik a Fideszt.

Milyennek látja Szentkirályi Alexandra kampányát?

Megalázza a jobboldali választókat. Nem áll ki vitára, nincs programja...

De van egy hétpontos terve.

Oké, ami ráfér egy söralátétre. Szóval nincs valódi programja, nem mond semmit, csak Karácsony Gergelyt kritizálja, és bár a kritikai észrevételei sokszor jogosak, nincs valódi várospolitikai elképzelése.

Szentkirályi Alexandra kampányának gyurcsányozós részével egyetért?

A 2010 előtti világot nem kötném kizárólag Gyurcsány Ferenchez. A 2010 előtti világ emberei az első kétharmados Fidesz-győzelemnél elsüllyedtek, nekik a főváros olyan, mint a Titanicban az ajtódarab, amire felkapaszkodtak. A Gál J. Zoltánok, Draskovics Tiborok így kapaszkodtak fel a fővárosra a 2010 előtti világból, ebben egyetértünk Szentkirályi Alexandrával.

Ha Szentkirályi Alexandra lesz a főpolgármester, számíthat az LMP-s képviselők szavazataira a közgyűlésben?

Formális együttműködés nem lenne, de ha Szentkirályi beterjeszti, hogy váltsuk le Draskovicsot, és nem egy fideszes pártpolitikust, hanem valaki olyat ültetne a helyére, aki csinált valamit a közlekedésben, és megérdemli a pozíciót, támogatjuk.

Karácsony Gergely győzelme esetén el tudja képzelni, hogy LMP-s is helyet kapjon a városvezetésben?

Nem tudom, hogyan tudnánk ezt megoldani ez után a kampány után. Olyanokat mond rólunk Karácsony Gergely, amik az első kérdésben is szerepeltek. Nem látom, hogy utána ebből az lenne, hogy vezessük együtt a várost.

Arra azért nagy esély van, hogy a szavazásoknál koalíciókényszer lesz a közgyűlésben.

A közgyűlés olyan lesz, mint a holland vagy az izraeli parlament. Ezért is vigyáznék Karácsony Gergely helyében a szavakkal és a minősítgetésekkel. Ilyen helyzetben csak középről lehet többséget teremteni, erre Vitézy Dávid képes.

Milyen szerepe lehet a Tisza Pártnak ebben a fővárosi képletben?

Fogalmam sincs, semmit nem tudok róluk. Magyar Péternek egyetlen állítása volt, a gyaloghíd, amivel egyetértünk, valamint a Lánchíddal kapcsolatos kritikáiban vélek felfedezni igazságtartalmat. Az, hogy Magyar Péter nem áll ki a fővárosi listavezetőkkel vitázni, probléma, mert nem tudjuk, hogy milyen gondolatai vannak a fővárosról. Azt azért jegyezzük meg, hogy Karácsony Gergely úgy látja, aki saját maga szerint a Budapest köztársaság feje, a szabadság emberi manifesztuma, az egyetlen demokrata ebben a sötét országban, hogy aki elindul ellene, az betolakodó, aki meg fővárosi listát állít, az lobbista. Óriási demokrata, csak a választáson senki ne induljon ellene.

Nem állja meg a helyét az, hogy egyetlen ellenzéki indulónak nagyobb esélye van a Fidesz jelöltjével szemben, mint több ellenzéki indulónak a szavazatok koncentrációja vagy megosztása miatt?

Óvakodjanak a választópolgárok azoktól, akik egyszerű mesét akarnak nekik elmesélni. A világ komplex, nincsenek egyszerű mesék és megoldások.

Sajtóhírként többször felmerült, hogy Szentkirályi Alexandra visszaléphet Vitézy Dávid javára. Lesz visszalépés?

Nem hiszem, ezt hírlapi kacsának minősítette Szentkirályi. Egyébként Szentkirályi, Karácsony és Vitézy közül eddig egyedül Karácsony Gergely mutatta meg, hogy visszaléphet mindenféle előzetes közlés nélkül egy választástól.

Gondolom, nem azt feltételezi, hogy Karácsony Gergely visszalép.

Az előválasztás óta bármit el tudok képzelni. Ha most idejönne egy kollégám, és azt mondaná, hogy Karácsony Gergely visszalépett, mert Gál J. csúnyán nézett rá, vagy a Medián kihozott egy számot, ami annyira nem tetszik neki, nem lepődnék meg.

„Ez badarság”

Mi az európai parlamenti választás tétje?

Az Európai Parlament egy szűk hatáskörű, konzultatív testület. Orbán Viktornak nem azért van hatása az európai politikára, mert vannak fideszes képviselők az EP-ben, hanem mert miniszterelnökként ott ül az Európai Tanácsban. Az Európai Parlamentben valószínűleg létrejön egy jobboldali–szélsőjobboldali koalíció, amit Ursula von der Leyen fog összerakni, így Orbán Viktorral is együttműködik majd, hiába plakátolták ki vele az országot.

Ha jól értem, az LMP nem támogatja Ursula von der Leyent.

Nem támogatjuk. Képességes hatalomtechnikus és szörnyű bizottsági elnök. Rajtunk kívül az összes párt úgy kéri a választók bizalmát az EP-választáson, hogy nem tudnak arra a kérdésre válaszolni, támogatják-e Leyen újrázását.

Az LMP melyik frakcióhoz csatlakozna?

A Zöldekhez.

De épp mostanában konfrontálódtak, mert az LMP nem támogatja Karácsony Gergelyt.

Nem most vesztünk össze, csak most lett nyilvános. Sok vitánk volt már, de félreérti az európai politikát, aki azt gondolja, hogy az európai frakciók úgy működnek, mint a magyar parlamenti frakciók. Itt normális a vita, amiről azt is érdemes tudni, hogy 2023-ban a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó valószínűleg a Párbeszéd-frakció volt. Hetente jártak Brüsszelbe mószerolni minket, az interjúim részleteit fordították angolra, hogy bemártsanak. Jávor Benedek közpénzen foglalkozott ezzel.

Sikerült rendezni a viszonyt a Zöldekkel?

A férfi társelnök találkozott Vitézy Dáviddal, próbálják elsimítani a helyzetet. Jól halad a folyamat, de másban is vannak konfliktusaink, például az akkumulátorgyártás ügyében. Attól a genderizétől pedig kifejezetten rosszul vagyok, amit tolnak. Ideggörcsöt kapok attól, hogy egy megbeszélésen mindenki kiírja a kitűzőjére, hogy melyik pártból és országból érkezett, és ott be kell ikszelni, hogy mi a névmásod. Szörnyű, olyankor azt érzem, hogy csatlakozom az Iszlám Államhoz.

Mi az EP-választás hazai tétje? Dobrev Kláráék arról beszélnek, ha gyengén szerepel a Fidesz, előrehozott választások lehetnek.

Ez badarság, nem lesz előrehozott választás akkor sem, ha egyetlen fideszes képviselő sem lesz az EP-ben. 40 százalék alatti eredménynek személyügyi következménye lehetne, Orbán Viktor átalakításba kezdene, valószínűleg kirúgna embereket.

És az ellenzéki oldal szempontjából mi a tét?

Bizonyos értelemben ez a választás az ellenzékkel szembeni népszavazás lesz, részben megérdemelten.

Magyar Péter tette azzá?

Nem ő tette azzá, amúgy is az ellenzék elleni népszavazás volt, ami aztán Magyar Péterben jelent meg.

Lekerülnek a térképről azok a pártok, amelyek nem jutnak be?

Az a kedvencem, hogy amikor a Momentum még esélyesnek tűnt a bejutásra, Donáth Anna arról beszélt, hogy nincs szükség ennyi kis pártra, de most, hogy kiesésre állnak, már azt mondja, hogy a diverzitás nagy érték a politikában. Változik az ember, ahogy látja a számokat.

Tárgyaltak a Párbeszéddel a közös listáról...

Igen, akkor még nem voltam Schmidt Mária fia.

Miért nem született megállapodás a közös zöldlistáról?

Négy- és hatszemközti beszélgetéseket továbbra sem fogok kiadni. Szerettük volna, hogy legyen egy közös zöldalternatíva, de nekik fontosabb volt, hogy Dobrev Klára listavezetését támogassák. Egy pillanatot azért beszéljünk arról, hogy a Párbeszéd egy tárgyaláson fenyegetésként használta azt a mondatot, hogy ők önállóan elindulnak egy választáson. A pártokkal pedig megesik, hogy részt vesznek országos választásokon. Ezt a fenyegetést végül nem tartották be, így megemlékezhetünk arról a politikatörténeti kuriózumról, a parazitológia tudományágának egyik fontos teljesítményéről, hogy az a párt vagy inkább asztaltársaság a megalakulása óta önállóan nem vett részt választáson. Ezt szerintem még a Guinness sem hinné el.

Az LMP akarta ezt a közös listát?

Egy pártból jön a kettő, és volt már olyan a magyar politikatörténetben, hogy szétszakadt pártok újraegyesültek. Láttam benne rációt, de örülök, hogy nem történt meg. Végig fél szívvel támogattam ezt a tárgyalási folyamatot, mert ők soha nem gondolták azt, hogy az, aki velük bármiben ellentéteset gondol, még lehet jó ember.

Milyen az LMP viszonya a DK-val? Egy korábbi interjúban még az is felmerült, hogy az LMP lehetne a DK SZDSZ-e.

Nem pontosan így merült fel, de korrekt viszonyunk van, nem is jó, nem is rossz. Nem fogom csak azért Gyurcsány Ferencet szidni, mert újra divatos lett ez. Rengeteg kritikám van feléjük, hazudnak a választás tétjéről, és az európai egyesült államokkal sem értek egyet. Azt is gondolom, hogy a közös listával és Karácsony Gergely támogatásával a saját szavazóik mellett sem álltak ki.

Miért?

Karácsony Gergely azért lépett vissza az előválasztáson, hogy ne Dobrev Klára legyen a miniszterelnök-jelölt. Most meg bemondja, hogy Dobrevet tartja a legalkalmasabbnak. A DK-sokban pedig nincs annyi kiállás, hogy azt mondják, Gergő, menj a fenébe.

„Kialakulhat egy olyan alternatíva, ami nem Orbán és nem Gyurcsány”

2026 lesz az ellenzék következő most vagy soha pillanata?

Az ellenzék fő problémája, hogy minden pillanatból most vagy sohát csinál. Remélem, nem lesz most vagy soha pillanat.

Hol látja az LMP-t 2026-ban?

2026-ig kialakulhat egy olyan alternatíva, ami nem Orbán és nem Gyurcsány. Ennek egyik tagja lehet az LMP.

Milyen ideológiai alapon állna ez az alternatíva, mi az LMP három fő állítása?

Zöldalapon állhat egy centrista tömb, de ez addigra stíluskérdés is lesz, meg kell mutatni, hogy vannak árnyalatok a világban. Az első állítás az, hogy a magyar közélet színvonalában nem méltó Magyarországhoz. Rettenetes, és megértem azokat az embereket, akik nem tudnak belpolitikai híreket olvasni, gyomorgörcsük van tőle. Ebből próbálunk felfelé kitűnni. A második, hogy az akkumulátorgyarmatosítás szörnyű dolog. A harmadik, hogy vannak jó dolgok, és van miért örömteljesnek lenni.

Milyen jó dolgokra gondol?

A jó magyar irodalomra, az épített és természeti örökségre, a szép Bakonyra.

És a politikában vannak jó dolgok?

A fővárosi közgyűlés jó és izgalmas lesz. Régi, versengő, valódi politikát láthatunk ott.

(Borítókép: Ungár Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok