Index Vakbarát Hírportál

Alig három óra alatt három ittas vezető okozott balesetet Debrecenben

2024. június 3., hétfő 16:18

Bőven volt dolga a debreceni rendőröknek szombat este, ugyanis hat ittasvezetőt is rajtakaptak. Hárman balesetet is okoztak, így amellett, hogy azonnal búcsút vettek a jogosítványuktól, még büntetőeljárás is indul ellenük.

Alig három óra leforgása alatt három járművezető is búcsút inthetett a jogosítványának, miután alkoholfogyasztás után autóba ültek és balesetet okoztak – írja a police.hu.

Az első balesetben egy 24 éves férfi érintett, aki szombat este 20 óra körül közlekedett a személyautójával Debrecenben, a Monostorpályi úton. A sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett és több fának is nekicsapódott. A balesetben senki nem sérült meg.

Alig egy órával később újabb közlekedési malőr történt.

Egy 37 éves férfi 21 óra körül Debrecen határában, a 48-as főúton okozott balesetet. Egy körforgalomban lesodródott az útról és egy szalagkorlátnak ütközött. Mint kiderült, percekkel korábban egy előtte közlekedő autónak is nekiment. Itt sem történt személyi sérülés.

A harmadik baleset 22 óra 30 perc körül történt a debreceni Nyíl utcán, miután egy 45 éves férfi figyelmetlen volt. A parkolósávból akart a forgalomba becsatlakozni, de nem vett észre egy mögötte szabályosan közlekedő másik gépkocsit. Az ütközésben ketten is megsérültek.

Mindhárom sofőrnél pozitív érteket jelzett az alkoholszonda, ráadásul kettőjüknél a bűncselekményi értékhatár közel négyszeresét.

A jogosítványaikat még a helyszínen elvették a rendőrök, járművezetés ittas állapotban vétség miatt pedig büntetőeljárás indult velük szemben.Az egyenruhások további három ittasvezetőt szűrtek ki a fogalomból a hétvégén Debrecenben, ők azonban nem okoztak balesetet.

Rovatok