Index Vakbarát Hírportál

Akadozik a gyerekek ellátása Szegeden, sokakat Pécsre, Debrecenbe és Budapestre küldenek

2024. június 3., hétfő 09:45

Régóta szükség lenne Szegeden egy új gyermeksürgősségi és traumatológiai centrumra. Az évek óta húzódó építkezés mostanra olyan helyzetet teremtett, amelynek leginkább a gyerekes családok isszák meg a levét.

Gyakorlatilag hét hete nincs gyermeksebészeti, illetve traumatológiai ellátás a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Azóta szinte valamennyi műtétre vagy egyéb sebészeti beavatkozásra szoruló gyermeket a pécsi vagy a debreceni egyetemi centrumokba, illetve a fővárosba utaztatnak. Van, akit mentővel visznek, de előfordul, hogy a szülő saját gépkocsival vág neki 175 vagy 225 kilométeres útnak – értesült a Népszava.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kijelölő határozatában eredetileg négynapos ellátási szünetről volt szó, ami arra szolgált volna, hogy a Szegedi Tudományegyetem gyermeksebészeti klinikáját visszaköltöztessék a korábbi helyére.

Ám miután az NNGYK szembesült azokkal a körülményekkel, amelyek között a műtő ott korábban üzemelt, már nem volt hajlandó megadni az engedélyt.

A Népszava szerint hét évvel ezelőtt a szakemberek még abban bíztak, hogy a Szegednek megítélt 4,3 milliárd forintos uniós forrásból megépül egy új gyermeksürgősségi és traumatológiai centrum (SBO). A pályázati forrásból egy 28 ágyas gyermeksebészeti osztályt alakítottak volna ki, három kiemelt műtővel. Sokáig azonban nem történt semmi, s közben a forrás is 1,9 milliárdra csökkent. Az új összeghez új tervek készültek, de az építkezés csak nem kezdődött el.

A gyermeksebészeti klinika mintegy 50 munkatársa gyakorlatilag egy évig dolgozott az orr-fül-gégészeti klinika kölcsönhelyiségeiben, míg április elején arról értesítették őket, hogy egy tisztasági festés után a hónap közepén visszaköltöznek az eredeti, régi épületbe, a korábbi helyükre. A visszaköltözéssel a műtő megnyitásához új engedélyre lett szükség, csakhogy a tisztasági festésen és a padozat újraburkolásán kívül lényegi fejlesztés nem történt. Így a műtő nem felelt meg se az uniós, se a hazai normáknak.

A lap megkeresésére az NNGYK arról tájékoztatott: „Egyetlen beteg gyermek sem marad ellátatlanul. A Szegedi Tudományegyetem Dr. Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjában a gyermektraumatológiai ellátást továbbra is a gyermeksebészet és traumatológia látja el.” A Népszava információi szerint ugyanakkor a műtéti ellátás a szegedi gyermekklinikán továbbra sem biztosított.

A MOK is reagált

A Magyar Orvosi Kamara is megszólalt az ügyben. Közleményükben azt írták: április 16-án értesültek arról, hogy a dél-alföldi régió legmagasabb szintű gyermeksebészeti ellátását biztosító Szegedi Tudományegyetem (SZTE) gyermeksebészeti műtőjét annak alkalmatlansága miatt leállították. Az ezt követő hetekben igyekeztek szakmai megoldást keresni, javasolni a problémára, a helyzet azonban többszöri próbálkozásuk ellenére sem változott.

„A MOK továbbra is minden tőle telhetőt megtesz egy hibáiból tanuló, adaptív, modern egészségügy kialakításáért, ahol a hibákat nem eltussolják, hanem felderítik és kijavítják, nem megbüntethető felelősöket – főleg nem »szivárogtatókat« – keresnek, hanem megoldásokat" – fogalmaztak. 

Rovatok