Index Vakbarát Hírportál

Bútorból kevesebb, üzemanyagból viszont több fogyott áprilisban

2024. június 7., péntek 14:31

Csaknem egy százalékkal kevesebbet vásároltak a magyarok áprilisban, mint márciusban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal nemrég publikált adataiból. A szakértők egyelőre nem tudják a pontos okát, de a vásárlóerő visszaesésére hivatkoznak.

Két százalékkal csökkent a bútorüzletek forgalma 2023-hoz képest, amikor 20 százalékkal kevesebb termék fogyott, mint 2021-ben – írja az RTL, hivatkozva azokra az adatokra, amelyeket ebben a cikkünkben már ismertettünk. 

A csatorna szerint van, ahol áremeléssel igyekeztek pótolni a kieső bevételt, viszont nem mindenhol érzik ezt megoldásnak, mivel mint mondják, így még kevésbé vásárolnak az emberek, hiszen a bútor nem létfontosságú, először vesznek az emberek élelmiszert és látják el a gyerekeket.

Műszaki cikkből is kevesebbet adtak el áprilisban, viszont élelmiszerből és üzemanyagból több fogyott. Összességében 3,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor márciushoz viszonyítva 0,9 százalékkal kevesebbet vásároltak az emberek,

de a csatorna szerint az elemzők egyelőre nem tudják ennek a pontos okát.

Az RTL által megkérdezett szakértő elmondta, hogy a magyarok most annyit vásárolnak nagyjából, mint 2021-ben.  Hozzátette, hogy míg más országok esetében egy éves lemaradásról beszélhetünk, addig Magyarország esetében ez három év.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter múlt héten azt mondta, az emberek „nem érzik, hogy már nincs gazdasági válság”, és nem érti, hogy miért nem költenek bátrabban.

Rovatok