Index Vakbarát Hírportál

Marihuánát termesztett a lakásában egy szegedi férfi

2024. június 7., péntek 14:46

Elfogtak a rendőrök egy szegedi férfit, aki lakásán indiai kendert termesztett és egy társával marihuánát árusított.

A 42 éves férfi lakásán a nyomozók a leszüretelt termés és a termesztéshez szükséges eszközök mellett 77 tő kendernövényt találtak, amelyeket lefoglaltak – közölte pénteken a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.

A helybéli lakost őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Kiderült róla, hogy tavaly óta egy 54 éves nővel közösen árusította a drogot. A rendőrök rajtuk kívül gyanúsítottként hallgattak ki két szatymazi lakost, akik a párostól vásároltak.

A terjesztők ellen kábítószer-kereskedelem bűntett, a fogyasztók ellen pedig kábítószer birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Rovatok