Index Vakbarát Hírportál

Gyilkossági kísérlet történt a görögök lakta településen

2024. június 10., hétfő 13:03

A Fejér vármegyei nyomozók nemrég őrizetbe vettek egy férfit, aki többször megszúrta késsel a volt feleségének új párját.

A gyanú szerint egy 54 éves férfi június 6-án telefonon közölte volt feleségével, hogy a lakóhelyére indul, és megöli őt, valamint jelenlegi élettársát.

Az elkövető ezután egy kést vett magához, majd Budapestről Beloianniszba utazott, ahol az eszközzel a nő párját több alkalommal megszúrta, aminek következtében életveszélyes sérülései keletkeztek.

A rendőrök a támadót a bűncselekmény helyszínén elfogták, majd előállították, és őrizetbe vétele mellett több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt kihallgatták.

A rendőr-főkapitányság nyomozóinak kezdeményezésére a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Rovatok