Index Vakbarát Hírportál

A második legtöbb zöldautót helyezték forgalomba májusban Magyarországon

2024. június 11., kedd 11:16

Az elektromos és tisztán elektromos járművek örökranglistáján a második helyet foglalja el Magyarország. Az elmúlt négy évhez képest idén egyre több zöldjárművet helyeznek forgalomba.

Nagy előrelépést hozott az elektromos gépjárművek hazai forgalomba helyezése. A Belügyminisztérium adatai szerint májusban 2677 zöld rendszámmal ellátott gépjárművet helyeztek forgalomba – derült ki az Energiaügyi Minisztérium Facebook-bejegyzéséből.

A számadatokból az is kiderül, hogy ennél nagyobbat csak egyszer, márciusban mutatott a statisztika, ekkor 2920 darabot. 

A tisztán elektromos gépjárművek számában is Magyarország dicsekedhet az ezüstéremmel, az 1881 darabos mutatót csak a márciusi 2108-as szám előzi meg.

A 2020-as adatokhoz képest jelenleg hétszer több, azaz nagyjából 57 ezer tiszta és csendes e-autó közlekedik az országban. A minisztérium bejegyzéséből az is kiderül, hogy a javuló tendencia februártól májusig tartott, azaz négy egymást követő hónapban jobb eredmények születtek, mint korábban.

A zöldenergiáé a jövő

Az elektromos járművek levegőszennyezés és zajterhelés nélkül használhatóak, üzemeltetőik számára működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg. A Zöld Busz Programnak köszönhetően a budapesti és vidéki agglomerációban 135 e-autóbusz közlekedik, hamarosan pedig 46 elektromos iskolabusz áll forgalomba. Erről korábban itt írtunk.

Rovatok