Index Vakbarát Hírportál

Egyetemisták és oktatók fiókjait törte fel egy diák

2024. június 13., csütörtök 12:20

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy fiatal férfit, aki adathalász üzenetekkel fért hozzá hallgatótársai és oktatói felsőoktatási elektronikus fiókjaihoz, és így módosította érdemjegyeit, valamint szerezte meg a többi hallgató ösztöndíját.

A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint egy felsőoktatásban tanuló elhatározta, hogy adathalász módszerrel hozzáférést szerez saját felsőoktatási intézménye hallgatóinak és oktatóinak az elektronikus tanulmányi rendszerben létrehozott fiókjaihoz, és ebből illegális hasznot fog húzni – írja az ügyészség.

Ennek érdekében létrehozott egy megtévesztő email címet, amelyből a tanulmányi rendszerre, mint feladóra lehetett következtetni, majd 2023 őszén leveleket küldött ki arról. A levélben arra hívta fel a figyelmet, hogy a címzettel egy fájlt osztottak meg a tanulmányi rendszeren keresztül és annak megtekintéséhez a levélben található linkre szükséges kattintani.

A címzettek a levélben található linkre kattintást követően egy, a tanulmányi rendszer bejelentkezési felületéhez megtévesztésig hasonlító adathalász weboldalra jutottak, ahol – mivel azt hitték ez szabályos belépés – megadták a bejelentkezéshez szükséges kódot és a hozzá tartozó jelszót.

A gyanúsított a bejelentkezési adatokkal 2024 februárjában több tucat hallgató fiókjába lépett be, és az ösztöndíj kifizetésekhez megadott bankszámlaszámot a saját nevére vezetett bankszámlákra módosította és azokat így mentette el.

Az ösztöndíj átutalások megkezdődtek, azonban az összesen 2 millió forint feletti összegnek csak kisebb része, 64 000 forint jutott el a gyanúsítotthoz banki azonosítási nehézség miatt. A gyanúsított egy másik felsőoktatási intézményben hasonló módszerekkel további, összesen 2 millió forint összegű ösztöndíjat próbált megszerezni, azonban végül csak mintegy 300 ezer forintot zsákmányolt.

A férfi két oktató fiókjába is belépett, majd módosította a saját és egy hallgató társa érdemjegyeit, valamint vizsgakiírásokat hajtott végre, és törölte azokat.

A fővárosi rendőrök azonosították és őrizetbe vették a hackert, akit információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsították meg.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség indítványt tett a férfi letartóztatására. A nyomozási bíró 1 hónapra elrendelte a letartóztatást, majd később meg is hosszabbította a bizonyítás befolyásolásának reális veszélyére tekintettel. A hosszabbításról rendelkező végzés egyelőre nem végleges.

Rovatok